Kinézek az ablakon, és azt látom, hétágra süt a nap. Ha nem tudnám, hogy januárban vagyunk, azt hinném, márciust írunk, és húsvét közeleg. Közben a híradások arról szólnak, hogy az ország déli részén bizonyos településeken iskolákat zártak be a havazás miatt. Külföldi ismerősök is havas képeket posztolgatnak szerte a nagyvilágból, tehát van, ahol a farkasok nem vitték el a telet, van, ahol havazik. Nálunk viszont semmi. Ígérgetik az időjósok a hideget is, igaz, csak úgy szárazon, havazás nélkül. Őszintén szólva, már annak is örülnék, csak legyen valami télhez hasonlatos időjárás, mert nagyon meleg a bakancs, félcipőt pedig mégsem húznék, még megszólnának. Magyarán, várom a havat, várom a telet. A minap az egyik csíki barátnőm havas képet rakott ki az egyik közösségi oldalon lévő profiljára azzal a szöveggel, hogy a férje havat takarít. Mivel akkor is a számítógépen piszmogtam valamit, rögtön az ablakhoz rohantam, hadd lám, nálunk havazik-e. De megint semmi. Fel is kellett hívnom a barátnőmet, kérdezzem meg, milyen havat takarít a párja, s főleg, hogy megtudjam, Csíkban tényleg havazik-e. Ekkor még reménykedtem, hátha nálunk is havazni kezdene, hiszen Csík és Gyergyó között alig 60 kilométer a távolság. Mondta a barátnőm, dehogy havazik, csak nosztalgiáznak néhány évvel ezelőtti képet megosztva a közösségi oldalon, de ők is várják a havat, és minden eshetőségre, a férje előkészítette a hólapátot. S ha ez még mind nem volna elég, a minap hatalmas zápor söpört végig a vidéken, volt, aki még szivárványt is látott. Erre már a közel 80 éves keresztanyámat hívtam fel, mondja meg őszintén, ilyent ért-e valaha életében? Mondta, volt még ilyen, kislánykorában, s utána jött a háború. Na aztán erre mondtam én megboldogult Hazug Pistát parafrazálva: Essen, havazzon, de háború ne legyen! Jánossy Alíz