Bolha

Vasárnap reggel. Rutinszerűen leülök a gép elé, átfutom az e-mailjeimet, érkezik az értesítés, írjak valamit, én vagyok a következő a sorban. Ezt elfelejtettem, nem vagyok jó az ilyen határidők észben tartásában. Na jó, leülök az íróasztalhoz, előveszek egy üres lapot, és rágcsálni fogom kedvenc ceruzám végét. Ehelyett ülök a kanapén, laptoppal az ölemben, kibámulok a szürke, ködös, őszi csíkszeredai áerbe, és így is maradok. Kínomban átfutom a híreket. Annyi mindenről lehetne írni, annyi lényeges és fontos esemény kapcsán. Aztán rájövök, ez a sok minden tőlem távol történik, nézzünk valami közelebbit. Szombaton a bolhapiacon jártam a fiammal. Mint szinte minden egyes szombaton, amióta ez a nagyszerű szabadtéri zsibvásár megnyílt Csíkszeredában. Mert egy városnak, egy igazi városnak szüksége van bolhapiacra, avagy ószerre, ócskapiacra, az elnevezés gyakorlatilag lényegtelen. A lényeg, hogy legyen egy hely, ahol lehet bámészkodni, ahol kincsekre lelhetünk, ahol nemcsak az árusok többsége, de már a törzsközönség is ismerős egy idő után. Kell egy hely, ahol a kacatok szervezett körülmények között folytathatják titkos vándorlásukat. Erre a mondatra biztosan elismerősen dörmögne a Kuflik korelnöke, a kacatok titokzatos utazásairól egy fél pár zoknival való levelezése nyomán szinte mindent megtudó Bélabá. De vissza a bolhára. Leparkoltunk hát most is, mint a legtöbb szombaton, a sörgyár előtt, aztán besétáltunk és elmerültünk a kincsek tengerében, közben lecsúszott egy könnyebb kolbász-miccs-sütkrumpli összeállítású reggeli is, amire a reformkonyha szerelmesei ugyan elereszthetnek egy durva fintort, ám a bolhapiac esetében nélkülözhetetlen az ilyen jellegű energiapótlás. Közben innen is, onnan is aggódó hangok ütik meg a fülünket: ez az utolsó piac egy ideig? Szóval ide is elérnek a korlátozások, és újra becsukhatja kapuit a bolhapiac. Na, csak azt ne! Mi marad akkor nekünk, ócskapiac-kockáknak? Online vásártér? Netes rendelés? Adok-veszek közösségi oldalcsoportok? Ugyan, azoknak se íze, se bűze, ahogy mondani szokás. Nekem a bolha egy szelet normalistás. Várjuk vissza az életünket és a bolhapiacot…

 


Farkas Endre