Hirdetés

Böjte Csaba füveskönyve


Amint bizonyára sokaknak, úgy nekünk is betette az angyal a karácsonyfa alá Böjte Csaba füveskönyvét.  A becsomagolt ajándékok, játékok, csokoládék, sálak, sapkák közül kivillant a díszes kivitelű vaskos könyv borítója, a karjait az ég felé kitáró szerzetessel, majdnem úgy, mintha Szent Ferencet látnánk Giotto valamelyik freskóján, csak itt a hátteret nem a tanítványok vagy a közép-itáliai Assisi dombjainak plaszticitása képezi, hanem a két Somlyó-hegy közötti nyereg a Hármashalom-oltárral. Ahogy Szent Ferencnek Assisi volt születésének és működésének helyszíne, úgy Böjte Csaba is többszörösen kötődik Csíksomlyóhoz. A füveskönyvből tudjuk, hogy a katonaság után a csíksomlyói kórház fertőző osztályán feküdve az ablakból rálátott a kegytemplomra, látta a ferences atyákat jönni-menni a templomba siető hívek gyűrűjében. Itt kezdte értelmezni a Szent Ferenc életéről szóló könyvet, a Szentírásba is itt mélyedt el. Még szerzetesi fogadalomtétele előtt sokszor járt ide, elvinni az árva gyerekeket moziba, itt, a Salvator-kápolnába költözik be a remete „hajlékába”, befeküdve esténként a remete fényesre koptatott koporsójába, imádkozva, töprengve kereste Isten akaratát. Itt hallja meg a hívó szót, hogy szentelje Istennek életét, itt ír levelet a püspöknek, hogy pap akar lenni.
De nemcsak Csíksomlyón büszkék Böjte Csabára. Beszélnek róla városon és falun, történetek járnak szájról szájra tetteiről, életéről itthon ugyanúgy, mint az anyaországban és határain túl. Sok történetet mesélt róla a József Attila-díjas író, Csender Levente barátom, akinek alkotói munkásságát elismeréssel követjük, szívesen lapozzuk a rólunk és nekünk írott köteteit, örömmel látjuk, hogy gyakran megfordul tévé- és rádióstúdiókban, felolvas, díjakat vesz át a Parlamentben, írásait románra, szlovákra, angolra, spanyolra fordítják.
Amikor tavaly nyáron megtudtam, hogy Csender Levente fogja öt hétig kísérni Böjte Csabát gyermekmentő, ápoló, nevelő, várat tatarozó, épített örökséget mentő útjain, és ő fogja formába önteni, megálmodni és megszerkeszteni a füveskönyvet, öröm és büszkeség töltött el. Emlékszem, hogy akkor, azokon a nyári délutánokon és estéken, amikor Levi Oroszhegyen velünk volt, amikor csónakázás, gombászás vagy vacsora közben mesélt Böjte Csabáról, az együtt töltött napokról és élményekről, megnyílt a szívünk és feltöltöttek a menet közben írt, tördelt és szerkesztett gondolatok. Amint a sülő kenyér illata megcsapja az orrunkat és várjuk, hogy melegen, ropogósan felszeleteljük és megkóstolhassuk, úgy vártuk a könyv elkészültét, hogy kiegészüljenek, kiteljesüljenek a – Levi által – Böjte Csabáról mesélt történetek az iraki olajfacsemetékről, a titokzatos taizéi énekeskönyvről, Antal és Ervin atyákról, a hargitafürdői kaolinbánya embert próbáló atmoszférájáról, vagy hogy olvashassunk a hagyma héjáról, a tipikusan böjtecsabai hermeneutikába ágyazva.
Amint felütjük a könyvet, az előszóban Csender Levente elmeséli, mit is vettünk a kezünkbe, amolyan „gyógyító gondolatokat […] a test, szellem és lélek harmóniájának megtalálásához”. Aztán az előszó végén mintegy használati utasításként megjegyzi: „Nem szükséges egy szuszra az elejétől a végéig elolvasni.” Na, itt egy „átlagos” vagy – egyetemistakorunkból ismerős – „kényszerből olvasott” könyv esetében megkönnyebbülnénk, micsoda előre nem látott szerencse, váratlan fordulat: nem muszáj egyből elolvasni. És éppen most mondják ezt, amikor gyakran hallani, hogy korunkban a könyv, az olvasás egyre inkább elveszti a kultúrában évezredeken át betöltött központi pozícióját. Mindenesetre betartottam Csender Levente ajánlását. Betettem az ágyam mellé, és esti lefekvés előtt elolvastam egy-egy részt. Először Böjte Csaba gondolatait a szeretetről. Erről az egyszerű és mégis bonyolult fogalomról, képzeletről, elméletről és valóságról. Egyszerű mondatok, szeretetről szóló tanítások, értelmezések. Rövidek, velősek, érthetők, mint Böjte Csaba tettei, beszédei, prédikációi. Mély, őszinte átéléssel. A családban is kibeszéltük az olvasottakat, és a kilencéves kisfiam így foglalta össze a szeretet lényegét: „A családtagjaidat azért szereted, mert velük nőttél fel, velük élsz, és ezért kell szeresd! Az a szeretet, amikor jó dolgokat érzel a másik iránt.” Örültünk, hogy tanulható és tanítható a lecke.
Természetesen volt olyan is, amikor nem fogadtam szót, előreszaladtam, többet olvastam a kelleténél, mert néha azt éreztem, ezt a könyvet nem lehet letenni. Nemcsak olvasni kéne, hanem átélni, megélni, megérteni, hasznosítani! S ezt az előreszaladást különben a könyv alkotói úgy is kötelesek elnézni nekem, mert kerek négy oldal van benne a megbocsátásról. 
A második és harmadik – ugyancsak terjedelmes – fejezet a Gondolatok Istenről és a Gondolatok az emberről, amelyekben Böjte Csaba Isten jelenlétének a tudatára próbál minket ráébreszteni megható személyes példákkal. Elmondja gondolatait a boldogságról ugyanúgy, mint a halálról, vagy édesanyja elvesztéséről, aki megtanította őt járni, beszélni, majd végül meghalni, aminek majd egyszer ő is „hasznát veszi”. Arra buzdít: „Ne féljünk örülni és egymásnak örömet szerezni. A hivatásunk már ezen a földön az, hogy felfedezzük és megéljük a létezés, az alkotás, a gyógyítás tiszta örömét. Majd felcsendül az általa szállóigévé kreált mondat is: „Jónak lenni jó.”
A negyedik és ötödik rész Böjte Csabának a Teremtett világról és a nevelésről szóló gondolait foglalja össze röviden, egyszerűen, érthetően, világosan, sok-sok vidámsággal fűszerezve, úgy ahogyan prédikálni szokott, vagy mintha a gyerekekhez beszélne. 
Üde színfoltként jelennek meg az olyan böjtecsabai szóteremtések, mint a boldogságpirula, szeretettank, szeretetparancs, bűncunami. Néha pedig humorosan hat és rendkívül olvasmányos az olyan leegyszerűsített, a diákok, fiatalok által kedvelt nyelvezet használata, mellyel az ó- és újszövetségi szentírás szereplőit, történeteit jellemzi: „Zakeus korruptsága”, „Heródesnek elgurultak a pirulái”, „Jézus születésekor Mária veszélyeztetett kismama [volt], betegbiztosítás nélkül”, „Jézusnak nincs mastercardja”, „Jézus nem szedi le tanítványairól a keresztvizet”, „Toleráns Jézus Krisztus”, „Málészájú balga szüzek”.
A könyv vége felé közeledve jó érzéssel töltenek el az emberközeli és pozitív üzenetek, úgy érezzük magunkat, mintha meggyógyultunk volna, mintha újabb ablak nyílt volna a létezés, az alkotás, az öröm felfedezésére, úgy érezzük magunkat, mintha felkészültünk volna egy újabb vizsgára, egy szebb, jobb életszakaszra. Mintha már kicsit több erőnk lenne leküzdeni félelmeinket, kétségeinket. Úgy érezzük, hogy a füveskönyvben benne vannak azok az orvosságok, amikre szükségünk van a bajaink leküzdésében és megelőzésében. Mintha egy modern patikából jöttünk volna ki, receptekkel, gyógyszerekkel, használati utasításokkal. 
Köszönet érte!

Kovács Árpád



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!