Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – tartja a népi bölcselet. S a földek kapcsán már tényleg nem lehet holnapra halasztani a tulajdon jogának rendezését, és most annak a levét isszuk, hogy az elmúlt két évtizedben mégis mindig könnyebbnek, egyszerűbbnek, békésebbnek tűnt holnapra halasztani a kényes földes ügyek tisztázását. Az időhúzás, amely az elmúlt években esetleg látszatbékében tartott családokat, most akár a csőd szélére is sodorhatja, vagy mindenképpen egy helyben topogásra kényszeríti az embereket. Mivel a földalapú támogatások esetében mostanig nem volt feltétel a föld tulajdonjogát igazoló irat, elégséges volt a használati jogot bizonyítani – így tovább halogatta a többség annak rendezését. De a jelentős kiadásokkal járó ügyintézés halasztása mindenkit egyre távolabb taszít a megoldástól. Felmenők halnak ki, újabb örökösök jönnek a képbe... a szálak egyre kuszábbak, egyre csak bonyolódnak. Márpedig a rendszer tanulékony – erről nyilatkozott magazinunknak egy szakértő, aki világosan kifejti, hogy egy pályázat esetén a papírok rendbetételével kell kezdeni a munkát. Minden olyan lépéshez, amelyhez az építkezési engedély kiváltása szükséges, igazolnunk kell annak a területnek a tulajdonjogát, amelyikbe a csákányt akarjuk vágni, vagy amelyikre a markológépet kívánjuk állítani... Mielőtt továbbállnánk, érdemes felidézni, hogy tavaly már a területek telekkönyvi igazolását is emlegették a területalapú támogatások kérvényezése kapcsán. Abból ugyan nem lett semmi, de a kérdés adott: meddig lesz így? (Amíg a politika így akarja.) Vagy ezt is megoldja majd az idő? – lehet, azoknak lesz igaza, akik erre játszanak. Évekkel ezelőtt, amikor a tagosítás kérdését vetették fel több településen, sokan tiltakoztak ellene. Ma elég, ha kimegyünk tavasszal egy magaslatra, és ránézünk a mezőgazdasági területekre. Nagyító nélkül is látni, ahogy a gazdák egymás között tagosítanak, összerendezik birtokaikat. A cserebere-vásárt legtöbb helyen még nem követi a papírforma, leginkább a szóbeli megállapodás, esetleg a zsebszerződés varrja össze a korábbi nadrágszíjparcellákat. Ebben az esetben is helyénvaló a kérdés: jó-jó, de meddig? A tulajdon jogának rendezése valahogy sosem aktuális valamiért. Mindig talál kifogást a hivatal, az örökös, a vásárló. De addig halasztgatunk holnapig, amíg a holnap is elmúlik, s így válunk mindannyian bitorlókká. Daczó Dénes