Bevette Spártát

Athéntól Spártáig, azaz 246 km-en rendezték meg idén a 40. kiadásához érkezett ikonikus görög ultrafutóversenyt, a Spartathlont, melyet első székelyként egy székely­udvarhelyi sportoló is teljesített.

Hargita Népe
Becsült olvasási idő: 1 perc
Bevette Spártát
Emberfeletti. Csizmadi közel 34 és fél órát szaladt | Fotó: VSK Székelyudvarhely Fotó: VSK Székelyudvarhely

Összesen 59 nemzet 389 versenyzője teljesítette az induláshoz szükséges kvalifikációs szintidőt. Ott volt a rajtnál a VSK Udvarhely sportolója is, Csizmadi Mihály Zsolt – adta hírül a klub honlapja. Pénteken reggel a görög fővárosból vágtak neki, a szervezők 36 óra 15 perces szintidőben határozták meg a táv teljesítését, összesen 75 ellenőrző pont volt a 3000-es szintkülönbségű terepen. A sportolók legnagyobb ellenfele a hőség volt, emiatt értelemszerűen Csizmadi is főként éjszaka haladt nagyon jól. Az első nehéz periódusa 9 és fél órát követően Korinthosznál volt, aztán 175 km-nél, ám végül 34 óra 21 perc alatt befutott a célba, ráadásul az első százban zárt, miközben a mezőny alig fele tudja csak elmondani magáról, hogy teljesítette a távot. Csizmadi az első székely, illetve az ötödik romániai sportoló, aki kipipálta a Spartathlont.
„Egy álmom teljesült ezzel. Nagyon boldog vagyok, durva versenyen vagyok túl, de hálával tele a szívem. Nagyon sokat köszönhetek a páromnak, a kísérőmnek, Virginás Zolnának. Na meg természetesen a kedves támogatóknak. Most egy kis szabadság jön, aztán elgondolkodom, hogy mi lesz a következő kihívás, mert itt leállni nem lehet, még van feljebb” – jelentette ki Csizmadi Mihály Zsolt.