Hirdetés

Betegosztályozó sátrat állítottak: Korlátozták a betegek fogadását

HN-információ
Betegosztályozó sátrat állítottak fel tegnap a gyer­gyó­szent­mik­lósi városi kórház udvarán is. Sajtótájékoztatón hangsúlyozták, nincs olyan személy a városban, akit koronavírus-fertőzéssel tartanának nyilván, s karanténben sincs senki. Itt történik a betegek előszűrése a gyergyószentmiklósi kórháznál                                                  Fotó: Lázár Hajnal Sátrat állítottak a gyer­gyó­szent­miklósi kórház udvarán is a betegek előszűrése érdekében. Ferenczy István, a kórház menedzsere sajtótájékoztatón elmondta, az érvényben lévő járványügyi rendelkezések értelmében, itt kell jelentkezniük azoknak, akik a járvány által leginkább sújtott országokból jöttek haza és a kötelező otthoni karantén 14 napja alatt olyan tüneteket tapasztalnak magukon, ami koronavírus-fertőzésre utalhat. A sátorban az egészségügyi személyzet dönti majd el, hogy az illető esetében szükség van-e laboratóriumi vizsgálatra koronavírus-fertőzés gyanúja miatt. A menedzser hangsúlyozta, csak valóban indokolt esetekben végzik el a tesztet. Ha a sátorban történő vizsgálat során úgy látják, hogy fertőzött személyről lehet szó, az illető a különálló épületben működő fertőző osztályon elkülönítőbe kerül, elvégzik a szükséges tesztet, melyet kolozsvári laboratóriumba küldenek elemzésre. A járóbeteg-rendelőben is korlátozták a betegek fogadását az egészségügyi dolgozók és a betegek védelme érdekében. Csupán azok mehetnek be a poliklinikára, akik előzetesen időpontot foglaltak és ők is csak akkor, amikorra a programálásuk szól. A sürgősségi esetek természetesen továbbra is előnyt élveznek. A kórháznál tartott sajtótájékoztatón Nagy Zoltán polgármester elmondta, tegnap a város intézményeit érintően is újabb szigorításokat vezettek be, felfüggesztették az ügyfélfogadást a művelődési központnál, valamint a színháznál és a könyvtárban sem fogadják a lakosokat. A városvezető ugyanakkor arra kéri a gyergyószentmiklósiakat csak hiteles forrásból tájékozódjanak a koronavírus, illetve a járványügyi intézkedések kapcsán, erre lehetőség van többek között a város honlapján.

Lázár Hajnal



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!