Hirdetés

A megvalósítások kapujában: gáz- és vízhálózat is épül

HN-információ
Újjáépítik a községi iskolákat, bölcsődét, sportcsarnokot építenek, új mentőállomást létesítenek, restaurálnák a Biális-kúriát – csak néhány a csíkszentmihályi önkormányzat folyamatban lévő terveiből. Mindemellett jelenleg a víz- és szennyvízhálózat kiépítésén és a gázrendszer folyamatos bővítésén dolgoznak, hamarosan leaszfaltoznak két községi utat, ugyanakkor fontos céljuk a közösségi élet fellendítése. Mindezekről Izsák-Székely Lóránt polgármestert kérdeztük. – Tavaly szeptember végén immár másodjára vállalta Csík­szentmihály község vezetését, számos megvalósítást tudhat maga mögött. Jelenleg milyen terveik vannak? – Pályáztunk az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) az iskolák korszerűsítésére mind a négy faluban, illetve folyamatban van az Országos Környezetvédelmi Ügynökséghez (AFM) egy pályázat benyújtása a központi nagy iskola hőszigetelésére és bővítésére, itt szeretnénk a tetőteret is beépíteni, ha engedi a kiírás. Ha már az iskolát említem: még idén szeretnénk rácsatlakoztatni a gázhálózatra az intézményt, a napközit, a szentmihályi kicsi és nagy iskolát, valamint Vacsárcsiban az oktatási intézményeket, remélem, még a tél beállta előtt sikerül. A vezeték már ott van az épületeknél, és a tervrajz is elkészült. Szintén az Országos Befektetési Társaságnál (CNI) pályáztunk egy bölcsőde építésére, valamint pályázatot nyújtottunk be egy egészségügyi ház létesítésére is. A közelmúltban a mentőszolgálat munkatársai tartottak elsősegélynyújtási felkészítőt a községünkben, akkor is beszéltük a mentőszolgálat vezetőjével – de korábban is felmerült az ötlet –, hogy jó lenne, ha ismét működne mentőállomás a településünkön, mint régen. Ez nemcsak a csíkszentmihályiaknak, hanem a környékbeli településeknek is segítségére lehetne, hiszen sokkal hamarabb kiérkezne a mentőautó. Szintén pályázati forrásból restaurálnánk a Biális-kúriát és építtetnénk egy sportcsarnokot. Ezek megvalósítására is pályáztunk az Országos Befektetési Társaságnál (CNI). Ugyancsak pályázati forrásokból tennénk rendbe a községi és mezei útjainkat. A kultúrotthonoknál teraszok kialakítását és a fűtésrendszer kiépítését tervezzük. A teraszok kialakítása azért is fontos, hogy ezekben a járványos időkben is lehessen kisebb szabadtéri rendezvényeket tartani. A fűtésrendszer pedig azért fontos, mert jelenleg csempekályhákkal fűtünk. Szeretnénk egy parkolót létesíteni a központban és a temetővel szemben, az előbbire már megvan az előtanulmány, az engedélyt várjuk a műemlékvédelemtől. [caption id="attachment_130014" align="aligncenter" width="2560"] Fejlődő Csíkszentmihály. Építőtelep „akadályozza” a közlekedést[/caption] – Milyen munkálatokat végeztek az elmúlt időszakban? – Felépítettünk egy kultúrotthont Lóvészen, Vacsárcsiban egy korszerű tűzoltószertárt, a sportpályákat felszereltük védőkorláttal, hálóval, és a kultúrotthonban is felszereltünk egy hálórendszert, hogy lehessen focizni télen, addig, amíg elkészül a sportcsarnokunk. Szeretnénk egy tekepályát, amit még idén megterveztetnénk. A kultúrotthon alagsorában alakítanánk ezt ki, a múlt rendszerben is ide tervezték, aztán közösségi terem készült ott, amely sajnos nem használható az állandó nedvesség és a penész miatt, és nem kaphatunk rá tűzoltósági engedélyt sem. A környezetvédelmi minisztériumnál is szeretnénk aktiválni egy régebbi pályázatot egy árvízmegelőzési beruházásra. Mivel a környező hegyekről ide fut le a víz felhőszakadás idején, fontos lenne, hogy a patakok felső szakaszára védőgátakat építsünk, hogy ne egyből zúduljon az ár a településre. Sajnos árvízgondjaink folyamatosan vannak, habár idén nem volt probléma, mert a vízügy munkatársaival közösen jól kitakarítottuk a patakmedret a kritikus szakaszokon, kiástuk az út menti árkokat, így nem lépett ki a víz. Egyébként tavaly vezettük be a gázt a községbe, a hálózatot folyamatosan bővítjük. Jelenleg Vacsárcsiban az iskola környékén dolgozunk ezen, elkészíttettük az egész községbeli bővítéshez a geológiai és topográfiai tanulmányokat, és szeretnénk a gázhálózatot Ajnád és Lóvész felé is kiépíteni, hogy ott is minél többen rácsatlakozhassanak. Fontos lenne az utak minél előbbi aszfaltozása, de elsődleges a gázhálózat kiépítése, és ahol nincs víz- és szennyvízhálózat, annak lefektetése, csak ezek után aszfaltozunk. – Jelenleg milyen beruházások vannak folyamatban? – A Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás 2017-ben megnyert pályázatából jelenleg több helyen is épül a vízvezetékrendszer a községben. A társulás víz-csatorna hálózati, több mint 16 millió lejes pályázatából a ránk eső rész körülbelül 52%, amelyből több mint hét kilométer vízhálózatot és hat kilométer szennyvízhálózatot fogunk megépíteni. A Csorgó-forrásból befogjuk a vizet egy tartályba, onnan levezetjük a lóvészi iskolához, ahol szintén lesz egy tartály, majd onnan a Ré falurészbe jut el a víz. Ha például a szépvízi vezetéknél valami probléma adódna, akkor itt lenne egy tűzvíztartalékunk szintén egy tartályban, amely az ajnádi tűzoltószertár mögötti területre kerül. A pályázat részeként tűzcsapokat is szerelünk a község különböző pontjaira. Ennek is elkezdtük a munkálatait. Aszfaltozni fogunk idén két községi utat, amelyre 2019-ben írtuk alá a szerződést az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL), csakhogy a közbeszerzési folyamat elhúzódott az óvás és a per miatt. Folyamatban vannak az ingyen telekkönyvezések. A gyermekeknek vonós és fúvós hangszereket vásároltunk, és szerződést kötöttünk a Vámszer Géza Művészeti Népiskolával, ezáltal tavaly elkezdődött az oktatás, és októberben ismét új csoportokat fogunk indítani, így a közeljövőben helyben tanulhatnak zenélni a diákok. Hamarosan a község portáit ellátjuk házszámokkal és az utcákat névtáblákkal, erre szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Működik a Wifi EU szolgáltatásunk, több mint húsz ponton biztosítunk ingyenes internetet a község lakóinak. Ez azért is nagyon jó, mert Ajnádon nincs térerő, de így, hogy fel vannak szerelve a wifijeladók, indíthatnak wifihívásokat. Az elmúlt időszakban biztonságikamera-rendszert telepítettünk, összesen 22 kameránk van, de van őrző-védő szolgálatunk is. Ezenkívül egy csíkszentmihályi gyökerekkel rendelkező, Magyarországon élő vállalkozó támogatásával korszerűsítettük a községi közvilágítást. [caption id="attachment_130015" align="aligncenter" width="2560"] Aszfaltozás előtt víz- és szennyvízcsatorna-hálózatot építenek[/caption] – Milyen kihívásokkal küzdenek? – A községi területek tulajdonjogainak tisztázása folyamatos kihívást jelent. A 90-es években annyira összekuszálták a dolgokat, hogy még azóta sem sikerült mindent tisztázni. Tehát nagyon sok peres ügyünk van, ami sok energiánkat felemészti. Aztán vannak olyan emberek is, akik nem tolják a község szekerét, hanem annál is inkább fékezik, akár hamis információk terjesztésével, de szerintem minden községben akadnak ilyenek. Elég gyakran nehézséget okoz nálunk az is, hogy bejár a településre a medve. Idén már több alkalommal pusztított egy-egy portán, emellett bosszúságot okoznak a hódok és a kóbor kutyák is. A kutyák esetében azt gyanítjuk, hogy valahonnan hozzák őket, és itt a községünkben elengedik. A gondjaink sorát gyarapítja a hajléktalanok lakhatásának megoldása. Ez a térségben egyedi problémának számít. Két olyan személy van a községben, akinek nincs hol laknia. Szociális lakás vagy konténerházak létesítésében gondolkodunk. A romákkal nincsen különösebb problémánk. A község egyik nagy gondja inkább az, hogy az életerős fiataljaink nincsenek itthon, többnyire külföldön dolgoznak. – Milyen a közösségi élet a községben? – A vírus miatt csendesebb, mint korábban, de a szervezeteink működnek. Vacsárcsiban van tánc- és színjátszó csoport, Ajnádon működik a Szent István hagyományőrző szervezet, jelenleg egy kápolnát építtetnek, közösen javítottuk meg az odavezető utat. Szentmihályon a Babszem Jankó Egyesület tevékenykedik, a gyermekekkel foglalkozik, mind a három faluban működik tűzoltó-egyesület, van négy tűzoltóautónk, focicsapatunk. Az ifi szervezetekkel a lehetőségek függvényében falunapokat szervezünk. Aktívan tartjuk a kapcsolatot a testvértelepüléseinkkel, júniusban Budapesten a Csíkszentmihály téren állítottunk egy székelykaput is. A közeljövőben szeretnénk történelmi emlékhelyeket is kialakítani. – Hogyan tekint a jövőbe? – Remélem, hogy a sok uniós pályázati kiírás kivitelezéseit elkezdhetjük, és a jövőben is tudunk majd pályázni, hiszen önerőből nagyon nehezen tudunk haladni. Például az ajnádi tűzoltószertár felépítéséhez is pályáztunk a megyei tanácshoz, mert csupán saját forrásból nem tudnánk befejezni, az előzetesen megígért közbirtokossági támogatás hiányában. És ha a felsorolt terveinket meg tudjuk valósítani, akkor boldogok lehetünk. A következő évek leginkább csak a kivitelezésekről fognak szólni. Abban is reménykedem, hogy az említett peres eljárások minél hamarabb lezárulnak, mert tényleg nagyon sok energiát elvesznek. Remélem, hogy elmúlik ez a koronavírus-járvány, és visszatér a közösségi élet is a normál kerékvágásba. Abban is bízom, hogy akik a közösségi életben közömbösek, vagy a közösségi médiában csak kommentelnek, azok változtatnak a mentalitásukon, és a szavak helyett aktív cselekvői lesznek a fejlődésnek, elfelejtik azokat a sztereotípiákat, amelyek szerint úgy gondolják, hogy minden politikus csaló és tisztességtelen. 2016-ban, miután kimondtam a hivatali eskü szövegét, kinyitottam az asztalon levő Bibliát, amely a következő idézethez nyílt ki: „Jobb a kapzsiságnál a mértékletesség és a józan életöröm.” Én ehhez tartottam magam az első mandátumban, és ehhez fogom tartani a mostaniban is!

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!