Hirdetés

György Erika: a sport távol tart a káros szenvedélyektől

HN-információ
György Erika Maros megyében született, azonban a kezdeti időszakot leszámítva Hargita megyében dolgozott, illetve teljesedett ki a sport terén. Jelenleg Maroshévízen, a Szent András Általános Iskolában tanít. A kézilabda nemcsak aktív játékosként volt meghatározó számára, hanem később is, hiszen egy olyan egyesületet alapított, ahová sokan szívesen beálltak, és együtt jó eredményeket értek el. Az iskolában is fontos számára, hogy átadja azokat az értékeket, amelyek elengedhetetlenek, hogy később diákjai egy életen át szeressék a sportot. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – A gimnáziumi osztályokban feltűnt a sportra való rátermettségem. Egy toborzó alkalmával rám is felfigyeltek az edzők és beválogattak a kézilabdacsapatba, így onnantól mindennapossá váltak az edzések, amit én nagyon szívesen űztem és szerettem, illetve szeretek most is, még hogyha picit kisebb szinten is. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – A marosvásárhelyi kémiai líceum elvégzése után döntöttem el, hogy testnevelő tanárként szeretnék dolgozni. Döntésemben fontos szerepet játszott Bálint Andor testnevelő tanár – ő volt az a személy, aki harcolt a tanárkollégáival, hogy elnézőbbek legyenek velem szemben a hiányzások miatt, mivel minden hétvégén bajnoki meccseken vettem részt. Bálint Andor volt a példaképem. A líceumi évek után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre iratkoztam testnevelő szakra, innen indult a későbbiekben a sporttanári tevékenységem. – Mennyi ideig sportolt teljesítményszerűen? – Kisgyerekkorom óta versenyeken vettem részt Marosvásárhelyen az Iskolás Sportklub kézilabdacsapatával. Mindennap edzéseink voltak, hétvégén vagy hazai pályán, vagy pedig kiszállásokon, idegen környezetben játszottunk. Tizenhét éves voltam, amikor leigazolt a marosvásárhelyi Elektromaros felnőtt női csapata. Összesen tizenöt évig kézilabdáztam. Sajnos az 1989-es rendszerváltást követően ez a csapat felbomlott. Miután eljöttem Marosvásárhelyről Maroshévízre, amatőr kézilabdacsapatot létesítettem Salamáson. Annyira szépen bővült a csapat, hogy bajnokságokon vettünk részt és megyei szinten is kimagasló eredményeket értünk el. 2009-ben gólkirályi címet nyertem a csíkszeredai bajnokságon. Sajnos azonban a csapat különböző okokból kifolyólag már a járványhelyzetet megelőző időszakban felbomlott, amit nagyon sajnálok, mert egészen jó kis közösség verbuválódott össze az évek során. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – Különösebb mottóm nincs, azonban hiszem azt és úgy is gondolom, hogy a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – Az egyetem elvégzése után Maros megyében, Kerelőszentpálon, a helyi iskolában kaptam kinevezést, majd később onnan a jeddi, a koronkai, a backamadarasi és a balavásári iskolákba vitt az utam. Mindenhol igyekeztem, hogy megszerettessem a gyerekekkel a sportot, nagyon sok sporttevékenységet szerveztem nekik. Hat év után a salamási általános iskolában címzetes testnevelő tanárként dolgoztam, majd két év elteltével ugyanott aligazgatóként folytattam tevékenységemet. De mivel nagyon hiányzott a testnevelésórákon való részvétel, lemondtam a vezetői pozícióról és visszatértem egész katedrával a szeretett hivatásomhoz. Jelenleg Maroshévízen, a Szent András Általános Iskolában tanítok. Lassan már a huszadik éve dolgozom testnevelő tanárként. Úgy érzem, minden iskolában, ahol, tanítottam megálltam a helyemet és jó viszonyt ápoltam, valamint ápolok jelenleg is a kollégáimmal. – Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire? – Amíg gondtalanul éltünk a járvány előtt, minden hétköznap délutánonként edzéseket tartottam a gyerekeknek, sőt kiszállásokra, kirándulásokra és rengeteg versenyre jelentkeztünk – ebben az időben gyakorlatilag soha egy szabad hétvégem nem volt, amit a családommal közösen tölthettem volna. Az online oktatás és a korlátozások miatt sajnos a gyerekekkel csoportosan sehova se mehettem. – Beszélne a szüleihez és családjához fűződő kapcsolatáról? – A szüleim mindig támogattak, minden egyes meccsen részt vettek, biztattak tőlük telhetően. Amióta elköltöztem Marosvásárhelyről, hiányolom a fizikai együttlétet velük. Amikor csak lehetőségem adódik, szívesen hazalátogatok és kihasználom az alkalmat, hogy minél többet lehessek velük. – Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét, van lehetőségük a továbbiakban komolyabb karriert befutni? A telefonos világban érdeklődnek egyáltalán a sport iránt a fiatalok önszántukból, nem szülői nyomásra? – Úgy gondolom, hogy tanítványaim igen, szeretik a testnevelésórákat, délutánonként is visszajárnak edzésekre, meccsekre, és a sportlíceumba iratkoznak, aminek nagyon örvendek, mivel addigra annyira szívükhöz nő a kézilabda. És igen, a fiatalok érdeklődnek a sport iránt, önszántukból leteszik a telefont a kezükből, mert rájöttek, hogy sokkal jobban érzik magukat egy meccs után, mint a telefon nyomogatása közben. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? Van a sporthoz szorosan kapcsolódó második tevékenysége? – A sport pozitív tulajdonságai nemcsak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hatnak. A rendszeres mozgás számos, szinte azonnal érezhető pozitív változást idéz elő a szervezetben, s ha életünk természetes részévé válik, akkor nyilvánvalóan preventív hatása is van. Az a gyermek, vagy legyen szó felnőttről, aki rendszeresen sportol, jobb fizikai, egészségügyi állapotnak örvend, jobban teljesít az iskolában, vagy éppen a munkahelyén. Pozitív életközösség tagjává válik, mely távol tartja a káros szenvedélyektől – drogtól, dohányzástól, alkoholtól –, hasznosan vezeti le a felgyülemlő feszültséget, agresszivitást, lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbá válik, és talán valamivel tudatosabban és rendszerezettebben éli az életét azzal szemben, aki nem sportol.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!