Beszélgetés dr. Zacher Gábor toxikológussal: Jóban lenni függőségeinkkel

Közvetlen hangnemű előadásokkal, őszintén, mondandóját humorral fűszerezve lépett a közönség elé dr. Zacher Gábor toxikológus, egyetemi docens, számos könyv szerzője. A kilencállomásos erdélyi előadássorozat olyan témákat érintett, amelyekről nem szívesen beszélünk, de mindannyiunk életében jelen vannak valamilyen mértékben. Jó hír viszont, hogy ha függőségeinket kordában tartjuk, nem veszíthetjük el az irányítást saját életünk felett – vallja a magyarországi toxikológus, aki generációkat szólít meg és gondolkodtat el. Dr. Zacher Gáborral Gyergyószentmiklóson beszélgettünk A Betépett álmodozók című előadásának „premierje” előtt.

Fotó: György Csongor

– Az erdélyi turné minden állomásán nagyszámú közönség várta, a diákok autogramot kértek, de az idősebb generációt is megmozgatták az addikciókat boncolgató előadások. Eszerint megértünk társadalmilag arra, hogy saját függőségeinkről beszéljünk?

– Már régóta megértünk erre, csak mégsem mondtuk ki, mert ez tabu téma… Nem lehet erről úgy beszélni, hogy lazán bevalljuk negatív függőségeink egyikét, mert ez nem olyan információ, amit szeretünk nyilvánosságra hozni, főleg saját magunkkal kapcsolatban. Hogyha azt mondom, hogy Ő, az már sokkal jobban hangzik: másokról szívesen gyakorlunk kritikát, de saját magunkat nem szeretjük kibeszélni, tükörbe pillantani, mert nem kellemes.

– Negatív függőséget említett az előbb, ezek szerint van pozitív függőség is?

– Ez attól függ, hogy melyik oldalról nézzük… Én a saját függőségeimmel tökéletesen meg vagyok elégedve: a csokoládé-, edzés-, koffein- és nikotinfüggőségem, valamint a munkaalkoholizmusom a legnagyobb rendben van. Ma is az a tervem az előadás után, hogy beszélek telefonon a feleségemmel, majd megnézek 2-3 részt az aktuális kedvenc sorozatomból. Én teljesen jól megvagyok velük, mert én belülről látom ezeket.

– Mikortól válik ártalmassá ez?

– Amikor már az életünk kárára megy, a mindennapi tevékenységeinket gátolja. Hogyha egy sorozatból megnézek nyolc részt egymás után egy este éjszakába nyúlóan, reggel nehezen tudok felkelni: fáradt vagyok, rosszabb a teljesítményem, ami például autóvezetés esetén megnöveli a balesetveszélyt. Amikor reggel nem kell felkelnem, lustálkodhatok egész délelőtt, akkor egy-két ilyen eset elnézhető. A baj csak annyi, hogy gyarlók vagyunk, mi emberek…

– Legtöbbször a függőségek kapcsán a „mai fiatalokra” mutogatunk, holott ez valójában sokkal összetettebb…

– Leszögezném, hogy mi felnőttek is éppen ugyanilyen fiatalok voltunk, mint a maiak, csak a világ volt más körülöttünk… ez csak egy bélyeg, amit igazságtalanul teszünk rájuk. Elég, ha csak megnézzük a szociális mintáinkat: a gyermek egy csomó olyan magatartásformát vesz fel, amit tőlünk tanul. Ha én egész nap ülök a gép előtt és este vacsora közben a telefonomat nyomkodom, akkor miért ne tenné ő is ugyanezt? A gyermek tulajdonképpen a saját leképezésünk: nekem már felnőtt, 24 éves fiam van, és sokszor hallom, nem mindig pozitív hangsúllyal, hogy ez a gyerek pont olyan, mint te. Mitől lenne más? A gyerekben saját magunkat, időnként saját frusztrációinkat látjuk viszont. Sokszor találkozom olyannal is, hogy a szülő nem tudott valamit megkapni gyermekkorában, de a saját gyermekének meg akarja adni mindenáron, akkor is, ha nincsenek meg az adottságai hozzá.

– Mit tudunk tenni a megelőzés érdekében?

– Nagyon egyszerű: beszélni kell függőségeinkről, minden szinten. Sok mindent elmondunk a kábítószerről, ami függőség szempontjából sem Magyarországon, sem Erdélyben nem okoz olyan nagy gondot, mint az alkohol. Az alkohollal együtt szocializálódunk, ha vendégségbe megyünk, az első kérdés mindenhol: mit iszol? és nyilván nem a buborékos vízre gondolnak ilyenkor. Valójában az a baj, hogy ez teljesen természetes, ezzel hihetetlen módon együtt élünk. Ugyanakkor ma a legnagyobb függőségi problémát az online világ jelenti, és ez sem korlátozódik csak a fiatalokra.

– A gyergyószentmiklósi előadása a Betépett álmodozók címet viseli, és olyan hírességeket mutat be általa, akik a szerhasználat segítségével adtak nagy dolgokat a világnak a tudományok és művészetek szintjén egyaránt. Mit és hogyan segíthet az előadás gondolatmenete a való életben?

– Ők különleges emberek voltak, megadatott nekik egy furcsa dolog, ami az átlagembernek nem: vissza tudták adni a tudatmódosító szerek nyújtotta élményt úgy, hogy abból tanulhatunk. E zseniális művészek és tudósok (többek között Erdős Pál matematikus, Graham Greene író, vagy Janis Joplin énekesnő és zeneszerző – szerk. megj.) által úgy tudunk átesni egy kábítószeres élményen, hogy elolvassuk, meghallgatjuk, megnézzük az általuk alkotott zenét, műalkotást, és mi magunk nem kell kábítószer közelébe kerülnünk. Sok olyan személy van az előadás szereplői között, akikről tanulnak a diákok középiskolában; ez ilyen formában jelenthet egy kommunikációs lehetőséget a gyerekeknek és a tanárnak a tudatmódosító szerekről.

– Milyen érzéseket vált ki Önből előadásainak fogadtatása, a nézők visszajelzései?

– Rengeteg feltöltődést ad, és szinte hihetetlen, hogy az emberek itt is kíváncsiak rám, a véleményemre. Az első nap Kolozsváron nyolcszázan voltak a teremben, Nagyváradon ötszázan voltak kíváncsiak a mondanivalómra, a kétórás előadás minden percére. Ennél jobb visszajelzés nem is létezik.

Boncina-Székely Szidónia

: