Hirdetés

Böjte Csongor Ernő: bizakodva tekintek a jövőbe

HN-információ
Aszfaltoztak, újjáépítik a kultúrotthont és az iskolaépületet, gázhálózatot létesítenek, és a tervek szerint balneoterápiás központot alakítanak ki a jelenlegi Dugásfürdőnél, Csíkdánfalván. Minderről és a közösségi élet mindennapjairól Böjte Csongor Ernőt, a felcsíki község polgármesterét kérdeztük. – Tavaly ősszel immár harmadjára szavazott bizalmat újabb négy évre a csíkdánfalvi közösség önnek. Akkor számos beruházás volt folyamatban a településen, jelenleg is több helyen dolgoznak. Milyen munkálatokról van szó pontosan? – Igen, hála Istennek a folytonosságnál maradtunk, és a tavaly ősszel immár a harmadik mandátumom kezdődött. Jelenleg hat beruházásunk zajlik, ennek a nagyobbik része az úthálózat kiépítésére vonatkozik. Tehát van két utas pályázatunk, egyik az uniós forrásból elnyert pályázat, aminek nagyjából most már a végére értünk, és nekifogtunk egy harmadik, szintén utas pályázat kivitelezésének is. Ezeket a pályázatokat Dánfalva, Karcfalva, Szenttamás község együtt bonyolítja le, a három helységben közel 32 km utat aszfaltoztunk le. Ezenkívül folyamatban van a kultúrotthonunk és az iskola újjáépítése. Az iskolafelújítást két pályázattal elnyert összegből végezzük. A kormányprogramból megújul az úgynevezett kicsi iskola, amelyre emeletet építünk. Így egy helyen lenne az 1–8 osztály. Az uniós forrásból a középiskola épületét tesszük rendbe, tanlaboratóriumokat alakítunk ki, és a pályázatnak van egy külön része is, így egy tangazdaságot is létesítünk az önkormányzat udvarán. Ettől a beruházástól azt reméljük, hogy az oktatás minősége is javulni fog, és vonzóbb lesz az iskola a felcsíki diákok számára. Ugyanakkor közelebbről az Erdővize–Gödörvize nevű pataknál egy árvízvédelmi gátat létesítünk, így próbáljuk megvédeni az utat a beszakadástól. Az idei legnagyobb projektünk a gázhálózat kiépítése, amelyre öt felcsíki községgel – Madaras, Dánfalva, Karcfalva, Szenttamás, Szentdomokos – közösen pályáztunk. Ennek az összértéke 62 millió lej, és a tervek szerint 2023 végére be szeretnénk fejezni a kivitelezést, reméljük, hogy nagyobb akadályba nem ütközünk. A közelmúltban aláírtuk a finanszírozási szerződést a minisztériummal, jelenleg a tervezés és a kivitelezés kiírásán dolgozunk. Reményeink szerint jövő tavasszal elkezdhetjük a kivitelezést. – Melyek a legnagyobb kihívások a községvezetés során? – Óriási nehézség mind az öt községnek a tízszázalékos önrész előteremtése, amely egy ekkora beruházásnál, mint a gázhálózat kiépítése, jelentősen megterheli a költségvetésünket. Amúgy minden egyes pályázatunknál az infláció miatti ármódosulásokat mind saját költségvetésből kell megoldanunk. Ez tényleg kihívás. – Milyen a közösségi élet a faluban így a járvány lecsengése közben? – Azt mondanám, hogy most kezd újjáéledni, különben ezen a hétvégén meglátjuk, hiszen szombaton és vasárnap tartjuk a gasztrokulturális napokat itt, Dugásfürdőn. A szombat a kürtőskalács-fesztiválról és a fiatalokról szól, vasárnap lesznek azok a programok, amelyek a hagyományos falunap részei. Tavaly szinte minden kulturális programunk elmaradt, az idén pedig a kultúrotthon javítása miatt nem nagyon tudtunk bármit is szervezni, de remélhetőleg a közeljövőben ott is felpezsdül a kulturális élet. Különben három-négy évvel ezelőtt felújítottuk a kultúrotthon külsejét, kicseréltük a nyílászárókat, mosdót alakítottunk ki, viszont most egy teljes korszerűsítésen megy át az épület. Új nézőteret alakítunk ki, mosdókat létesítünk, fűtést és légkondicionálót is szerelünk. Ettől reméljük azt, hogy nevesebb előadókat is meg tudunk hívni. Ha az alap-infrastruktúra kiépítésével végzünk, akkor egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a közösségi élet fellendítésére. [caption id="attachment_125391" align="aligncenter" width="2560"] Megszabadulnak a portól a lakók. A beruházások jelentős része útkorszerűsítés Fotó: Biró István[/caption] – Melyek a legnagyobb gondjai a község lakóinak? – Azt hiszem, mint minden más településen, itt is gondot okoz a megélhetés, hiszen egyre kevesebb a munkahely. Nagyjából a mi községünkben is a mezőgazdaság és az állattenyésztés biztosítja a jövedelmet. Sajnos egyre több fiatal kényszerül külföldi munkavállalásra. Ebben az a pozitívum, hogy akik már évek óta járnak külföldre dolgozni, azok mind itthon próbálják megalapozni a jövőjüket, lakást vásárolnak, építkeznek, úgyhogy van remény arra, hogy a fiataljaink előbb-utóbb végleg hazajönnek. Erre próbálunk rásegíteni egy bölcsőde építésével azért, hogy azok a fiatal szülők, akik két év után visszatérnek dolgozni, és nincs, kire hagyják gyerekeiket, azoknak tudjunk gyerekfelügyeletet is biztosítani. Nem titkolt szándékunk, hogy a városi fiatal családokat településünkre csábítsuk. A pályázatainkra visszatérve, folyamatban van a tűzoltószertár építése és a polgármesteri hivatal újjáépítése is. Korábban sikerült felújítani a közvilágítást, kamerarendszert építettünk ki, aminek köszönhetően csökkent a lopások, betörések száma a településen. Ugyanakkor – szintén az említett három felcsíki község együtt – szerződést kötöttünk egy őrző-védő céggel. Ez magában foglal egy állandó őrzést, így folytonos a felügyelet a közintézményeink körül, és autós járőrözés is van. Ez azt jelenti, hogy két személy minden éjszaka végigjárja a három községet, felügyeletet biztosít. Ha valahol valami gond van, értesítik a többi településen szolgálatot teljesítő őröket, és a rendőrség érkezéséig közbelépnek. Mindezeknek köszönhetően kilencven százalékkal csökkent a betörések, a lopások és a rendbontások száma a településeken. – Hogyan tekintenek a jövőbe? – Elég nehéz kérdés. Próbálunk minél optimistábban hozzáállni a dolgokhoz, de azt látjuk, hogy nem éppen rózsás a helyzet. Látjuk azt is, hogy a gazdasági mutatók sem a legjobbak, de mi ennek ellenére optimisták vagyunk, és próbálunk minden fejlesztést úgy kivitelezni, hogy a jövőbe tekintünk, és igyekszünk biztos alapokat létesíteni. Ezt szolgálja az iskola felújítása, ezt szolgálta az óvoda korábbi újjáépítése, amelyet hamarosan kívülről hőszigetelünk. Remélhetőleg hamarosan megvalósul egy régi álmunk is, azaz a Dugásfürdő teljes korszerűsítése. Ott szeretnénk egy balneoterápiás központot is létesíteni, amelyre már benyújtottuk az iratcsomót az Országos Befektetési Társasághoz (CNI). Ugyanakkor szeretnénk itt a központban egy közösségi teret és egy játszóteret létrehozni. Most készül ennek az előtanulmánya. Ezek volnának a további prioritásaink, de mindenképpen dolgozunk a közösségi élet fellendítésén is. Próbálunk minden egyes civil szervezetet arra biztatni, hogy pályázzon, működjön. Hála Istennek, van ifjúsági szervezetünk, van működő fúvós- és vonószenekarunk, nyugdíjasklubunk, tehát minden egyes réteg próbálja a saját életét megszervezni, megoldani, mi próbáljuk segíteni és támogatni őket. Különben hétfőn kezdődött egy fúvóstábor, ahol 10 tanár és 60 felcsíki gyermek vesz részt. Mindenkit nagy szeretettel várunk a kürtőskalács-fesztiválra, amelyet a fiataljaink álmodtak meg néhány évvel ezelőtt. Nagy reményt fűzök ehhez a rendezvényhez, bizakodom, hogy még sok évet ér meg ez a rendezvény, és hogy évről évre színvonalasabb lesz, bővülni fog. Nem titkolt álmunk, hogy szeretnénk nemzetközi méretűvé fejleszteni, hiszen a környéken egyedi ez a fesztivál. Amit még szeretnék kiemelni, az, hogy hála Istennek, az utóbbi években eljutottunk oda, hogy megtanultunk a szomszéd településekkel együtt gondolkodni. Nagyon sok pályázatot nyertünk közösen, és ez bizonyíték arra, hogy ha egymást segítjük, és nem versenyzünk, akkor nagy dolgokat tudunk megvalósítani. Ez is reményt ad a jövőbeni terveink megvalósításához.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!