Hirdetés

Beruházásokra összpontosítanak Borszéken

HN-információ
Közel húszmillió lejből gazdálkodik ebben az évben a borszéki önkormányzat, amleynek több, mint felét beruházásokra fordítja. A város költségvetését áprilisi soros ülésén fogadta el az önkormányzat. Az idei beruházások közül kiemelkedik a 18 helyszínt érintő integrált fejlesztési pályázat, melynek első lépéseként a Zimmethausen Iskolaközpont teljes körű felújítása kezdődik el várhatóan még idén ősszel. A beruházások terén a legnagyobb tételek a Regionális Operatív Programon keresztül megvalósított integrált fejlesztési pályázat több, mint kétmillió lejes önrésze, a középületek biomassza fűtésrendszerének kialakítása (1,47 millió lej), a polgármesteri hivatal felújításának folytatása (1,11 millió lej), az egészségház és melléképületének felújítása, illetve az épületegyüttes környezetének a rendbetétele (1,067 millió lej). Folytatódik a 49-es villa és melléképületének felújítása is, ezek együttes értéke meghaladja az egymillió lejt. Az új wellness-központ befejezésére további 752 ezer lejt fordít az önkormányzat. A központ belsőépítészeti munkálataira Hargita Megye Tanácsa kiírta a közbeszerzést: a meghirdetett beruházás összege áfa nélkül 1,7 millió lej. A cégek május 17-ig jelentkezhetnek ajánlatukkal. Mint ismeretes, a borszéki önkormányzat és a megyei tanács tavaly novemberben írták alá azt a társulási szerződést, mely által a megyei önkormányzat kétmillió lejjel vesz részt az új wellness- és fürdőközpont további munkálataiban. A beruházások részét képezi a tömbházak környékének rendezése, illetve hőszigetelése is. Amint azt Mik József polgármester elmondta, a város költségvetési bevétele a lakosság arányához képest viszonylag nagy, meghaladja a fejenkénti 2500 lejt úgy, hogy ez még nem tartalmazza az ásványvízipari kitermelés után fizetett illetéket, amelynek 80%-a idéntől a helyi és megyei önkormányzatoknál marad. Az önkormányzat terveket, dokumentációkat is előkészített, hogy minél több uniós forrásból származó projektet megpályázhasson, többek között elkészül a város gázhálózatának kiépítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, a Belvedere-villa dokumentációja és a bobpálya környékén létrehozandó szórakoztató központ tervei.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!