borús égbolt
közepes eső
havazás
Béke és jóság a (baba)mérlegen!
Pax et Bonum, azaz Béke és jóság! Ez a holnapi csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója, amely egyben a ferences rend jelmondata is. A kegyhely őrei korábban már többször szóltak arról, hogy miért is ezt választották a fogadalmi zarándoklat vezérgondolatának. Rámutattak a lehető legegyértelműbbre, mármint arra, hogy az elmúlt három évtizedben, amióta ismét szabadon lehet megszervezni a világ magyarságát megszólító búcsút, talán soha nem volt ekkora szükség a békére és a jóságra, mint ezúttal. Habár mindig voltak nehézségek. A hétköznapjainkat a személyes gondok mellett gyakran a közösségi élet megpróbáltatásai is terhelték. Elég, ha csak az elmúlt néhány év történéseire gondolunk. Eltűntek a „Községháza” feliratok, meghurcolták közösségeink vezetőit, háborgatták hőseink örök nyugalmát, pofozták a békés tiltakozókat és bezáratták katolikus iskolánkat. Mindezek ellenére mégis azt kell látnunk, hogy a békétlenségnek is vannak fokozatai. Az elmúlt években a járvány okozott világméretű feszültséget nemzetek, kis közösségek és családtagok között egyaránt. Február óta két ország harcát követi figyelemmel a világ lakossága. Nem tudni, mi lesz a vége! Láthatjuk, valóban szükségünk van a békére és a jóságra, amelyet immár nyolcszáz éve hirdetnek Assisi Szent Ferenc követői. Bátran mondhatná a kedves olvasó, hogy jó-jó, lehet itt papolni a békéről, de hogyan lehet megtalálni és tartóssá tenni egy olyan világban, amelyben erősen diáktálnak az egyéni érdekek. Ezúttal sem fogom megmondani a tutit, mert én sem tudom. Az biztos, hogy a béke egyik alapfeltétele a nyitottság, amely ha megvan bennünk, akkor a békétlenségre vezető úton is könnyebb visszafordulni. Különben, ha őszinték vagyunk magunkkal, mi, székelyek elég zárkózottak vagyunk. Talán már van is egy feladatunk, amivel ha dolgozunk, közelebb kerülünk a békéhez.
Különböző önismereti könyvekből, de leginkább tapasztalatból tudom, ha nem találjuk a belső békénket, akkor a világban is csak a „háborút” látjuk. Hoppá! Egy újabb feladat, ahhoz, hogy megtaláljuk a sokat áhított békét.
Minap munkaügyben felhívtam egy kedves ismerősömet. Már a hívás elején jelezte, hogy figyel rám, de lehet, hogy közben le kell tennie a telefont, mert éppen egy babamérleget kell hozzon a futár. Rendkívüli lelkesedéssel és őszinte örömmel mondta ezt. Utána hozzátette, nagynéni lett, és a mérleg ajándék lesz. Ugye így már érthető az öröm!? A mondás vagy a közhely (kinek mi, vagy ki, hogy él, úgy ítél) szerint a megosztott öröm kettős öröm. Valóban! Ahogyan a kollégákkal mondanánk, kacagott a szívem, jó sokáig. Alig múlt el a „kacagás”, másnap, a gyermeknap délutánján, Csíksomlyón, a béke és jóság helyszínén „véletlenül” belebotlottam az újdonsült nagynénibe. Nála volt a babamérleg. Rögtön két gondolat jutott eszembe. Az egyik az „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa” bibliai idézet, míg a másik, hogy a béke és a jóság is éppolyan törékeny, mint az alig néhány napos baba, akit az öt kilogrammnál nagyobb súlyt nem számláló mérlegre teszünk.
Vajon, ha fizikailag nem is, de lélekben tudunk újra gyermek lenni? Társadalmunk legkisebbjei csak növetelre kicsik. Folyamatosan felnézek rájuk, mert haragjukat hamar elfelejtik, nem mérlegelik sokáig a megbocsátást, hihetetlenül őszinték, örömükben és bánatukban is hamar édesanyjukhoz tudnak szaladni. Milyen jó lenne, ha tanulnánk tőlük! Különben mi is szaladhatunk édesanyánkhoz. Tudom, sokunk felett elrepültek az évek, bizonyára többen el is veszítették édesanyjukat. Ennek ellenére holnap (és nemcsak) mégis hazatérhetnek, hiszen ott a haza, ahol az édesanya. Csíksomlyón mindannyiunk édesanyja hazavár minket. Ezt régen a kegyhely felé vezető úton felirat is hirdette. A transzparens néhány éve eltűnt, de mi tudjuk, ha hazatérünk, meghallgatásra talál a békétlenségünk, szomorúságunk, örömünk, és új erőt kaphatunk a küzdelmes hétköznapokhoz. Talán (baba)mérlegre sem teszik, hogy jó vagy rossz gyermekek voltunk. Szóval: gyalogosan, vonattal, autóbusszal, biciklivel vagy éppen lóháton, de jöjjön ide bús, özvegy, szomorú, árva, aki…
Bíró István
