Hirdetés

Befejezték az utcák modernizálási munkálatait

HN-információ

Csaknem öt kilométer hosszan került új aszfaltréteg Korond utcáira az elmúlt időszakban. A beruházás értéke meghaladta az 1,2 millió lejt. A korszerűsítési munkálatokat a múlt héten fejezték be. A községközpont mellett a Pálpatakát Varsággal összekötő erdei utat is leaszfaltozták.

Amint azt Katona Mihály polgármester elmondta, a modernizálási munkálatokat állami támogatásból fedezték, az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretén belül sikerült pénzt lehívniuk, amelyből egy új koptatóréteget tudtak húzni azokban az utcákban, amelyeket 2010-ben aszfaltoztak le. A községközpont 16 km hosszú úthálózatából idén, a program keretében 4,7 kilométerre került 6 cm vastagságú koptatóréteg, ugyanakkor újrafestették a közúti jelzéseket, valamint megemelték az aknatetőket is. A polgármester ugyanakkor hozzátette, voltak olyan kisebb zsákutcák a faluban, amelyekben mindeddig nem volt aszfaltréteg leterítve, mivel ezekben csak 3-4 család él, most azonban ezek nagy részére is aszfalt került. A hivatal ugyanis az országos programot saját költségvetésből kiegészítette, és kiterjesztette ezekre az utcákra, rövid szakaszokra is a modernizálási munkálatokat. 

Öt elkészült, három még hátravan
Öt zsákutcát sikerült ennek köszönhetően leaszfaltozni, még három maradt el, de jövőre ezeket is korszerűsíteni szeretnék. Az Országos Helyi Fejlesztési Program keretében 1,2 millió lejt sikerült lehívniuk, amely magában foglalta a tervezést és a kivitelezést is, a helyi költségvetésből pedig további 200 000 lejjel egészítették ki a programot. A tervek szerint jövőre folytatják a munkát és további 5,2 km hosszan fektetnének le koptatóréteget a falu utcáin. Korondon egyébként a három elmaradt zsákutca kivételével az összes utcán van aszfaltréteg. 

A községben is korszerűsítenek
Pálpataka, Fenyőkút és Atyha tartozik Korond községhez. Jelenleg szintén az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében zajlik korszerűsítés Pálpataka központjától Varság irányába, egy 7 kilométeres erdei útszakaszon. Az aszfaltréteget már leterítették, már csak az útpadkák betonozása és az útszéli kavicsréteg leterítése van hátra. Katona Mihály polgármester szerint a hónap végére itt is elkészülnek a munkálatokkal. 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!