Hirdetés

Beart Ceramics – Mesés kerámiák

HN-információ
Szilágyi Beáta a Beart Ceramics megálmodója és létrehozója. 2006-ban indult a vállalkozás, akkor még egyedül kezdett el dolgozni, pár évvel később azonban bővült a létszám, hiszen férje is beszállt a kerámiakészítésbe, maga mögött hagyva egy teljesen más területet, a reklámszakmát. Beáta az agyaggal mint kifejezőeszközzel a középiskolában ismerkedett meg a szakosodás során. Úgy véli, az agyag választotta őt, ugyanis akkor még nem volt annyira tudatos, de valahogy megérezte ennek megnyugtató társaságát, azt, hogy egy képlékeny anyag és a lehetőségek tárháza végtelen. A csíkszeredai Dánél József is besegít néha, minden nehéz formát valóra vált, amelyeket Beáta csendesebb pillanatokban elképzel és lerajzol. – Szeretem a csendes műhelymunkát, az elvonulást, a kísérletezést, az izgalmat, ami együtt jár ezzel a szakmával. A középiskola után Budapestre költözött, ahol eltöltött néhány évet különböző keramikusok és fazekasok műhelyében. Azokban az években, anyagi háttér nélkül ez volt számára az egyetlen lehetőség, hogy úgy tanuljon szakmát, hogy még fizetést is kapjon érte. Ezekben a műhelyekben ismerkedett meg a hagyományos kerámiakészítéssel és a korszerűbb anyagok és technikák használatával is. – Végül ez a sok minden átment a saját szűrőmön, és hazatérve megszületett egy márka, egy vállalkozás, keresve a csendes, élhető lét kereteit. Mint minden alkotó esetében, itt is egy saját ízlésvilág határozza meg a tárgyak karakterét, amiben jelentős szerepe van a megrendelői igényeknek. Állítása szerint megalkuvások óhatatlanul vannak, ha a megélhetést is ebből kell biztosítani, de a megrendeléseknek eleget téve igyekszik a jó ízlés határain belül maradni. – Az első években a vásározásoknak köszönhetően sikerült személyes kapcsolatokat kiépíteni a vásárlókkal, akik azóta is kitartottak mellettünk, visszajárnak és rendelnek, követnek most is, hogy kerámiáink csak online felületeken láthatók. Persze teljesen más élőben látni, tapintani őket, de aki már ismeri, akinek már van, az bátran belevág így is a vásárlásba. [caption id="attachment_122655" align="aligncenter" width="1920"] Beáta munka közben. Csendes elvonulás Fotók: Szilágyi Beáta archívuma[/caption] Melegséget árasztó tárgyak Műhelyükben használati és dísztárgyak, valamint kerámia ékszerek születnek. Minden darab teljes egészében kézzel készül, többnyire korongozással, valamint kézi formázással, lapnyújtással. Ipari jellegű, gipszöntéses technikát nem használnak. A kézi eljárások miatt minden darab egyedi a maga nemében. A márka védjegye a díszítésként szolgáló kézi rajzolás, ami játékos, organikus, néha kicsit naiv vagy figurális rajzokat jelent. Stilizált növényi motívumok és saját mesevilág házikókkal, fákkal, bogarakkal, felhőkbe kapaszkodó madarakkal. Mint mondta, erre van leginkább igény, erre terelték az eltelt évek. – Kerámiáinkban van egy adag rusztikusság is, bizonyos fázisok ugyanúgy zajlanak, mint a népi fazekasságban, mert fontosnak tartom, hogy valamit továbbvigyünk a népi kultúrából, hogy értékeljük a múltunkat és használjuk az utat, amit elődeink kitapostak. Amúgy is van egy megmagyarázhatatlan időtlenség az egészben. Mint mondta, az inspiráció körülöttünk van, mindennek van valamilyen formája, textúrája. Beátát leginkább a természeti formák érdeklik, de az ember által teremtett világban is talál ötleteket. Folyamatosan figyel és rögzít, ha lát például egy érdekes formát, akkor azt lefotózza vagy lerajzolja és megjegyzéseket ír mellé. Szereti a szakmai jellegű kiállításokat, vásárokat, galériákat, bár az utóbbi időben sajnos nem volt lehetőség ezekről a helyekről inspirálódni. – Fontos, hogy az általunk készített kerámiák melegséget árasztó tárgyak legyenek, egy kedves, hangulatos kerámiaedény növeli az étkezés, a kávézás, teázás élményét. Ezek a tárgyak az ember mindennapi rituáléihoz készülnek. Pozitív visszajelzések Példaképe nincs, de közel áll hozzá a letisztult skandináv ízlésvilág. Szereti a formai egyszerűséget, bár ez itt mifelénk még nem igazán népszerű. Ennek ellenére, néha csak úgy a maga örömére készít egy-egy egyszerűbb, letisztultabb darabot. Kedveli az olyan alkotásokat is, melyekben van valami primitív ősi erő, mint az őskori kerámiákban, de vannak különféle spanyol, mexikói keramikusok, akiknek nagy érdeklődéssel követi a munkáját. Beáta elmondta: meglehetősen munka- és időigényes egy-egy tárgy elkészítése, sok munkafázis követi egymást, míg egy marék agyagból egy használható tárgy lesz. Számára a kerámiakészítés meditatív munka, sok türelem és alázat kell hozzá, de úgy véli, hatalmas örömmel jár az utolsó égetés után kinyitni a kemencét és látni az elkészült darabokat. Az eddigi tapasztalatok alapján leginkább használati tárgyakra van igény, mert ezek a kézzel készített kerámiák közérthetők, van funkciójuk és használat közben valahogy jó érzéssel töltik el gazdáikat, legalábbis erre enged következtetni a sok pozitív visszajelzés, amit az elmúlt években kaptak. A lakberendezési tárgyakat is sokan keresik, ugyanis egyre nagyobb igény mutatkozik a lámpákra, faliórákra, de még a fürdőszobai kellékekre is. Az elmúlt időszakban talán még fontosabbá vált az otthonunk, mint eddig. Klasszikus alapanyagból dolgoznak, a kerámiakészítés több ezer éves hagyományának megfelelően. Agyagot használnak, földfestékeket és különféle mázakat, amelyek természetes lebomló vagy újrahasznosítható anyagok, és lehetőséget adnak különféle kísérletezésekre. Mint mondta, izgalmas, hogy nem mindig járnak ismert utakon. Ékszer kerámiából Visszatekintve az ékszerkészítés kezdetére elárulta, hogy saját belső igény indította el ezen az úton, magának készítette az első ékszereket. Ebben érzi a legnagyobb szabadságot, mert ezek nem rendelésre készülnek, így szabadon próbálkozhat, kísérletezhet. – Itt helye van a formai szabadságnak, a szabálytalanságoknak vagy az aszimmetriának, és ha a végeredmény senki másnak nem tetszik, akkor én még mindig hordhatom. Szerencsére a legtöbb esetben ezek is megtalálják gazdáikat. Beáta számára két kisgyerek mellett nem könnyű időt találni még erre is, de szerinte ez olyan szakma, amely nem hagyja magát elhanyagolni. Már rövidebb kihagyás után is foglalkoztatni kezdi a dolog, mert igazi örömforrás. – Tulajdonképpen egy életforma. Része egy egésznek, ugyanúgy fontos, mint a többi dolog az életemben. Természetesen van fontossági sorrend, de nem tudom szétválasztani a műhelyt, a családot, az állatokat, az udvart, ez egy olyan egység, amiben minden elem fontos. Elmélyülni egy alkotói folyamatban igazi flow-élmény, de ezek a tárgyak nemcsak a készítőiket töltik el jó érzésekkel, hanem jó esetben a használóikat is.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!