Hirdetés

Bánság kincsei

HN-információ
Hatnapi élményre számítva hajnalban indultunk útnak Csíkszeredából, Bölöni Sándor túra- és idegenvezetőnk kíséretében. Amint haladtunk át a Hargitán, szemeinket az autóbusz ablakára meresztve figyeltük a lehulló hópelyheket, és reméltük, hogy úti célunkon szebb idő fogad majd. Utunk során tartottunk kisebb pihenőket, kinyújtóztattuk lábunkat, majd tartottunk egy hosszabb reggeliző szünetet Medgyesen, itt még a reggeli órákban eléggé hűvös volt az idő, szedtük is magunkra, ami kéznél volt. Miután jóllaktunk az otthonról hozott szendvicsekből, újból útnak indultunk Nagyszeben felé, ahonnan már az autópályán haladtunk tovább. Mindvégig jó hangulat uralkodott az autóbuszban, a viccmesélés csak tetőzte a hangulatot. Nem volt sok vesztegetni való időnk, hiszen még a délután folyamán várt ránk egy nosztalgiavonatozás Stájerlakanina és Oravicabánya között, s mint tudjuk: „a vonat nem vár…” Hátszegen, letérve az autópályáról Resicabánya felé folytattuk utunkat, ahol megtekintettük a szabadtéri mozdonymúzeumot, a 16 gőzmozdonyával. A Stájerlakaninát Oravica­bányá­val összekötő vasút mesébe illő hegyvidéki pálya, mely 10 völgyhídon és 14 alagúton át tesz meg 34 kilométert. Az utolsó gőzmozdonyt, amely 2003-ig üzemelt az említett útvonalon, jelenleg az oravicabányai vasútállomáson látni. A szerelvény utolsó kocsijában lehetett a legjobb fotókat készíteni, sokan össze is gyűltünk, hogy megörökítsük a vasútvonal szépségeit, amint egy-egy alagútba be-, illetve kitér a kis vonat, vagy éppen egy sziklafolyosón, netán egy völgyhídon halad át. A vasútvonalat az 1800-as években építették, főként a közelben bányászott szén szállítása céljából, napjainkban már csak a személyszállítás működik. Oravicabányára érve már várt az autóbusz, a vonatozás során magunkba szívott élményekkel indultunk tovább szálláshelyünk irányába, Szászkára. Útközben még meglátogattunk egy csodás kétlépcsős zuhatagot, a Susara-vízesést, amely két mésztufán zúdult alá. Szászka, más néven Román­szászka, Krassó-Szörény megyében található település, nem túl sok látnivalóval, viszont a környék annál több természeti kincset rejteget. Szálláshelyünkre érve, miután mindenki elfoglalta a szobáját, felfrissülve vártuk az estebédet, amely a hosszú út után – és nemcsak azért – mindenkinek ízlett. Az asztalnál ülve már elemlegettük, hogy senkinek nem kell ringatás, így elfogyasztva vacsoránkat nyugovóra tértünk, hiszen újabb, élményekkel teli nap várt ránk. Bakancslistánkon szerepelt többek között a Néra-szurdok a kis sziklaalagutakkal, a Bég szeme-tó, a Vaioaga-vízesés, a Beusnica-vízesés és a bátrabbaknak lehetőségük volt raftingolni a Néra-folyón. Másnap reggel a csapat két részre oszlott. A többség a raftingot próbálta ki, egy kisebb csapat a Néra-szurdokot járta be gyalogosan. Míg a többség beöltözött a raftinghoz, mi a településről észak felé haladva, két négylábú kíséretében, a piros sávot követve egy függőhídon keltünk át a Nérán, majd rövid gyaloglást követően kezdtünk emelkedni, és nemsokára az első sziklába vájt alagúthoz értünk. Ezen a szakaszon több ilyen sziklaalagút található, némelyikük igencsak alacsony, és akadt köztük, amelyik olyan hosszú volt, hogy fejlámpát kellett használni. Az alagutak között sziklapárkányokon vezetett az ösvény, amelyet belengett a virágzó orgonabokrok illata, szép kilátással a folyóra és környékére. Helyenként sziklába erősített sodrony segítette a haladást. Nemsokára elérjük a Bég hídját, itt ömlik a Bég-patak a Nérába. A turistaösvény elágazik, észak irányba található a Beusnica-vízesés, amit mi másnapra terveztünk meglátogatni, ezért most keleti irányba haladtunk tovább a Néra mentén, útközben csodálva a fölénk tornyosuló sziklafalakat. Néhány fa törzsét borostyán díszítette. Mai túránk végpontja egy kemping volt, a Cantonul Damian nevet adták neki. Itt nagyobb pihenőt tartva megebédeltünk, élveztük a természet csendjét, a napsütést, hallgattuk a madárcsicsergést. A jól megérdemelt pihenő után visszafelé vettük az irányt, ugyanazon az útvonalon. Amint sétáltunk vissza a település felé, egy vízisiklót pillantottunk meg, amely békésen kúszva keresztezte utunkat és lassan eltűnt a fűben. Nemsokára újból a Bég hídjánál voltunk, ahol tartottunk egy rövid pihenőt, majd folytattuk utunkat az alagutak és sziklapárkányok ösvényén. A függőhídhoz érve ismét átkeltünk a viszonylag bővizű és zavaros folyón, majd pár lépést megtéve visszaértünk szálláshelyünkre. Már a hideg sörünket kortyolgattuk, amikor a raftingoló csapat tagjai is visszatértek a mozgalmas és élménydús programról. Estebédünkre várva az udvaron gyűltünk össze és közben a tartalmas nap történéseit mesélve töltöttük el az időt. Harmadik nap, reggeli után kisbuszokba ültünk és elindultunk az aznapi túránkra. Nagyjából háromnegyedórás út megtétele után megérzetünk a Beu-patak völgyében található pisztrángtenyészethez. Jócskán zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, ezért félrehúzódtunk az eresz meg egy kis filagória alá, míg elállt az eső. Szerencsénkre nem kellett sokat várni, így hamarosan megkezdhettük az aznapi, közel 15 kilométeres gyalogtúránkat. Üde zöld lombozatú fák között vezetett az ösvény, amely a Beu-patakot követte. Még a turistaszezon nem kezdődött meg, így – nekünk kedvezve – csendes volt a környék, sétánk során más túrázókkal nem is nagyon találkoztunk, csendben hallgathattuk a kristálytiszta vizű patak csobogását és csodálhattuk a sok minivízesést. Alig fél óra gyaloglás után már a Bég szeme-tó káprázatos türkiz víztükre ejtett ámulatba. A tó karsztforrás, amely mészkő környezetének köszönhetően türkiz színben pompázik, és nem fagy be télen sem, mivel nagy hozamú föld alatti forrás táplálja. Északi irányba elhagyva a tavat haladtunk a Beusnica-vízésés felé, itt az ösvény már a Beusnica-patakot követi egészen a vízesésig, ahol a jelzés és az útvonal véget ér. Ezen az útszakaszon is sok kicsi vízesést láthattunk, míg elértük úticélunkat. A vízesés több méter magas, bemohásodott mésztufán zubog le. Miután mindenki kellőképpen megcsodálta és több fotót sikerült róla készíteni, visszaindultunk a pisztrángtenyészethez, ahol rövidebb pihenőt tartottunk, majd folytattuk gyalogtúránkat a Bég hídja irányába. Útközben megnéztük a Vaioaga-vízesést. A hídhoz érve, kisebb pihenő után elindultunk a már ismert sziklaalagutakon át a szálláshelyünkre, ahol ebéddel vártak. Miután jóllaktunk, elköszöntünk szállásadóinktól, autóbuszra szálltunk és útnak indultunk a Ka­zán-szoros irányába, érintve Új­moldovát. Hosszan az Al-Duna mentén utazva Decebal hídjáig – ahol motorcsónakokba ültünk és tettünk egy kört a Nagy-Kazán-szoros gyönyörű sziklafalai között –, útba ejtve a Veteran- és Ponicova-barlangot. Visszaérkezve az autóbuszhoz Herkulesfürdő felé vettük az irányt, hiszen ott volt a következő szállásunk, ahol három éjszakát töltöttünk és körbejártuk a környék szebbnél szebb látnivalóit. Kissé késve érkeztünk, már vártak a vacsorával, mivel a szálláshely étterme a korlátozások végett nem lehetett későig nyitva. Tartalmas és élménydús volt ez a nap is, így nyugovóra térve töltődtünk fel a következő nap izgalmaira.

Hajnód Katalin, Csíkszereda



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!