Hirdetés

Ballagtak a sapientiások

HN-információ

Idén 176 hallgató fejezte be felsőfokú tanulmányait és búcsúzott a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemtől. A kétnapos ballagási ünnepség második napján a Szakszervezetek Művelődési Házában a 2012-ben indult mesterképzésben részt vevő hallgatókat együtt csengették ki az alapképzésben végző diákokkal.

[caption id="attachment_3180" align="aligncenter" width="620"]Utoljára szólt a csengő az első mesteriseknek. Előrelépés Fotó: Péter Csaba Utoljára szólt a csengő az első mesteriseknek. Előrelépés Fotó: Péter Csaba[/caption]

Pál Bíborka pal.biborka@hargitanepe.ro Idén már tízéves évfolyam-találkozót is ünnepeltünk a 2005-ben az egyetemen végzett diákokkal, most pedig a mester szakos és alapképzésben végző hallgatóinkat együtt búcsúztatjuk – mondta a ballagási ünnepségen dr. Makó Zoltán. A Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja által összesített statisztikai adatok szerint az elmúlt tíz év alatt összesen 1652 végzős ballagott a csíkszeredai Sapientia egyetemről, köztük 774-en gazdasági szakon, 176-an román–angol és összehasonlító irodalom szakon, 291 mérnök és 411-en szociológia, illetve kommunikáció szakon végeztek. Makó Zoltán szerint bár az idei tanév eleje a csíkszeredai épület felújítása miatt zűrösen kezdődött, mind a tanárok, mind a diákok részéről sikeres évet zár a tanintézmény. – A beruházás pedig folytatódik, hiszen még a következő tanévkezdés előtt új bútorokkal rendezzük be a bentlakásokat, a szobák bejárati ajtóit kicseréljük és berendezzük a frissen kialakított laboratóriumokat és egyéb termeket is – részletezte a dékán. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Szarka Gábor köszöntötte az egyetemi hallgatókat, akiket emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyar értelmiség tagjaiként felelősséggel tartoznak a helyi közösség jövőjéért. – Minden egyes tanévzáró ünnepség után joggal mondhatjuk el, hogy érdemes volt létrehozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A magyar állam ugyanakkor a továbbiakban is támogatásáról biztosítja a fiatalokat, akiknek azt javaslom, hogy figyeljék az anyaországi pályázatokat és programlehetőségeket, közben pedig ne feledkezzenek meg arról, hogy közösségi összefogással nagy eredményeket lehet elérni Székelyföld fejlődésében – szólt az ünnepségen jelenlévőkhöz a konzul. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszöntőbeszédében azt kívánta a frissen végzett fiataloknak, hogy találják meg a számukra megfelelő életkörülményeket és merjenek nagyokat álmodni. Dr. Kósa István dékán szerint a mai gyorsan fejlődő és folyamatosan átalakulóban lévő világban a fiataloknak erős jellemre van szükségük ahhoz, hogy megállják a helyüket. – Alkalmazkodó képesség, önreflexió, állandó fejlődés – ma talán ezek jellemzik a bölcs embert. Éppen ezért azt gondolom, hogy a ma emberének szüksége van arra a képességre, hogy felülvizsgálja életét és folyamatosan nyitott legyen a változásra – fejtette ki a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!