2021, március 8, hétfő.
Hirdetéscustom_html_banner1

Bal kéz, jobb kéz…

Hecser_Zoltan_webreaA hét elején több hazai napilapban is olyan értesülések láttak napvilágot, miszerint az elmúlt héten az Országos Turisztikai Szakhatóság (ANT) képviselői, élükön a hatóság elnökével, Anca Pavel Nedeával, Moszkvába látogattak és tárgyalásokat folytattak turisztikai ügynökségekkel annak érdekében, hogy minél több orosz turista nyaraljon Romániában. A tájékoztatások szerint a hivatalos küldöttségben részt vett Aurelian Marin, az Utazási Irodák Országos Szövetségének elnöke, valamint húsz utazásszervező is. A látogatásról kiadott közleményben az áll, hogy Anca Pavel Nedea szerint „a határidők nagyon szorosak, és ha szerződésekkel és több orosz turistával akarjuk indítani a 2016-os évet, akkor már március–áprilisban készen kell állnunk”. Nedea szerint a privát szférával közösen azt a célt tűzték ki, hogy idén és 2017-ben mintegy 100 000 orosz turista érkezzen az országba, és ez még csak a kezdet legyen. E szándék kapcsán megemlítenénk, hogy ez igen nagy ugrást jelentene az orosz turisták romániai nyaralását illetően, hisz tavaly azok száma nem haladta meg a 30 000-et. A remények alapja az, hogy az elmúlt időszakokban kialakult konfliktushelyzetek miatt az orosz turisták nem kívánnak Törökországban és Egyiptomban nyaralni, holott a megelőző években igen nagy számban utaztak főleg Törökországba: nem hivatalos értesülések szerint tavaly Antalya üdülőkörzetben több mint 3 millió orosz nyaralt.
Örvendetes és üdvözlendő a szándék, de annak majdani gyakorlatba ültetésébe máris belevegyültek „fals hangok”. A szóban forgó hivatalos látogatást megelőzően néhány nappal ugyancsak Moszkvában járt a Romániai Turisztikai Promoválási Egyesületek Föderációjának (FAPT) küldöttsége, élen annak elnökével, Corina Martinnal. (Egyébként egyesek akaratlanul is összefüggést láttak a két látogatás között.) Most már az is kiderült, hogy ez a küldöttség ugyancsak Romániába, nevezetesen a román tengerpartra kívánta csábítani az orosz turistákat. Sőt, bejelentették, hogy egy programot is indítanak, Tengerpart az oroszoknak elnevezéssel. Abban olyan csábító ajánlat is szerepelt, miszerint a tengerparti Mamaián egy éjjeli elszállásolás nem fogja meghaladni a tíz eurót. Ez már a turisztikában kevésbé jártasok számára is gyanúsnak tűnhet, mert aki az utóbbi évek során megfordult Mamaián, tudja, hogy ennyi pénzért sátorhelyet, ha kaphat. A Corina Martin által beharangozott program óriási felháborodást váltott ki a Romániai Turisztikai Patronátusok Föderációja (FPTR) tagjai sorában, a szállodatulajdonosok határozottan állítják, hogy ilyen díjszabás alkalmazása lehetetlen négycsillagos szállodák esetében, az egyenlő lenne a szálloda csődjével. Számításaik szerint ilyen díjszabáson még egy egy- vagy kétcsillagos szálloda sem tud szállást biztosítani, még akkor sem, ha ahhoz nem társul reggeli – esetleg és kivételes módon csak a tavaszi, illetve a késő őszi hónapokban. Mindezek okán a föderáció elhatárolódott a programtól, kizártnak tartva az ilyen alacsony díjszabás alkalmazását. A tegnapelőtt nyilvánosságra hozott közleményükben ugyanakkor az is szerepel, hogy az orosz turisták országunkba való csalogatása nem rossz ötlet, mert jobbára fizetőképes vendégekről van szó, Törökországban is rendszerint teljes ellátást biztosító ötcsillagos szállodákban nyaraltak, személyenként egy turnusban 600–700 euró ellenében. Amúgy az ANT elnöke, Anca Nedea is azt nyilatkozta hétfőn, hogy ők utólag értesültek a Corina Martin vezette küldöttség moszkvai látogatásáról, és sajnálattal nyugtázta, hogy egy olyan kampányt hirdettek meg, amely mögött nem állnak a tengerparti szállodatulajdonosok, azok érdekképviselete. Sőt, az ügyben megszólalt Románia moszkvai nagykövetsége is, amely helytelenítette és feleslegesnek tartotta Corina Martin oroszországi megnyilatkozásait.
Az orosz turistákkal lehet számolni, és esetleg számítani is rájuk, de illene tudni azt is, hogy már az elmúlt évben jelentős mértékben megcsappant a külföldön nyaraló orosz állampolgárok száma, s ennek bizonyos konfliktushelyzetek kialakulásán túl másabb okai is voltak, például az Oroszországgal szembeni gazdasági embargó, illetve az arra adott orosz válasz, továbbá Oroszország gazdasági-társadalmi helyzetének megingása is. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra is, hogy meglepően kevés orosz turista érkezett az elmúlt esztendőben Magyarországra, mindenekelőtt a balatoni üdülőtelepekre, aminek okán jelentős árbevételtől estek el az ottani szállodák, vendéglátóipari egységek, és nemcsak. Szóval azért ajánlatos körülnézni olyankor, amikor megfogalmazunk egy szándékot, és amikor szerződést akarunk kötni, arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben valahogy úgy fest a dolog, hogy a bal kéz nem tudta, mit cselekszik a jobb. Ami pedig a Tengerpart az oroszoknak programot illeti, az e sorok írójában felelevenít egy, a nyolcvanas években megtörtént esetet: az egykori egyetlen állami turisztikai cég, az ONT Carpaţi igen vonzó és ígéretes ajánlásokat tárt olyan izraeli állampolgárok elé, amelyek potenciális vendégeiknek bizonyulhattak a hazai gyógykezelést is nyújtó üdülőtelepeknek. Abban a többnyelvű, tetszetős brosúrában fel voltak tüntetve igen magas színvonalú gyógykezelési eljárások és berendezések – utólag derült ki, hogy ilyen berendezések akkor nem is voltak Romániában. Lett is ebből kalamajka, és egyik napról a másikra megszigorították az izraeli illetékesek a romániai gyógyfürdő-kezelési feltételrendszert. Most nem a berendezésekkel van a baj, hanem egy olyan árajánlattal, amely akár el is riaszthatja azt az orosz turistát.

Kapcsolódó cikkek:

A magyar fővárosba látogat Ferenc pápa

Budapestre látogat Ferenc pápa – adta hírül közleményében hétfőn délután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata. – Örömmel értesültünk róla, hogy a Szentatya bejelentette...

Már nem kötik korhatárhoz az AstraZeneca vakcinájára való jogosultságot

Megszűnik hazánkban az AstraZeneca oltóanyagára vonatkozó korosztályi korlátozás – erről döntött hétfőn a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV). A CNCAV sajtóközleményben tájékoztat, hogy...

Újabb óvintézkedések bevezetését tervezik?

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfőn a parlamentben, hogy a SARS-CoV-2 vírussal történt megfertőződések számának növekedése miatt a hatóságok nem zárják ki újabb...

Legfrissebb