Amit nem szoktak emlegetni az agresszió kapcsán, az a számtalan téves értelmezés, amely körüllengi. Mert igen gyakran agressziónak, támadásnak, bántásnak neveznek vagy érzékelnek egyesek, sokan olyan magatartásokat, amelyek valójában az önérvényesítés vagy egyszerűen a természetes ellenállás körébe tartoznak. Az önérvényesítés (asszertivitás) azt jelenti, hogy ismerem a jogaim, a saját és mások határait és kiállok ezekért, különösen konfliktushelyzetben. A kifejezés mára valamennyire bevonult a köztudba mifelénk is, a megfelelő magatartás ellenben még nem hódított igazán teret. Egyrészt, mert sokan még mindig azt hiszik, hogy a környezetük akkor fogadja el őket, ha minden kürülmények között eleget tesznek a számtalan vélt vagy valós elvárásnak; másrészt, mert sokan azt gondolják, hogy ha kifejtik véleményüket, ha ellenállnak, ha megtanulnak nemet mondani, annak föltétlenül konfliktus a következménye, márpedig azt szeretnék elkerülni; de leginkább azért, mert ezt a magatartásmódot még mindig nem nevelik bele a gyerekekbe, és úgy általában, a mindennapokban sem nagyon díjazzák. Mert könnyen összetéveszthető az arroganciával, a törtetéssel, vagy épp a támadással, bántással, és ezért sokszor eleve elutasítják. Így sokan nem mernek élni vele, mert a többiek rosszul reagálnak, és ebből ördögi kör alakul ki. Pedig a valóságban egyszerűen arról van szó, hogy legyen bátorságunk megmutatni magunkat, a valódi képességeinket, a jó tulajdonságainkat, véleményünket, hogy álljunk ki magunkért, a saját elvárásainkért, akkor is, ha nyomást gyakorolnak ránk, ha a másik mást vár el tőlünk. Természetesen mindezt finoman, de határozottan kell tennünk: a saját értékeinket leginkább az eredményeinkkel bizonyíthatjuk, de azokat igenis fel lehet emlegetni, ha szükség van rá, a véleményünket következetesen és okosan érvelve jó bemutatnunk, különösen ha a környezetünk eddig máshoz, a hallgatásunkhoz, bólogatásunkhoz szokott. Mert mindenképp érdemes elkezdeni annak is, aki eddig nem tette. Hisz az önérvényesítés nemcsak a frusztrációktól, szorongásoktól, sok kényelmetlenségtől, esetleg saját kiborulásainktól véd meg, hanem két érdekes és váratlan dolgot is maga után von. Kiderül, hogy nem dől össze a világ, nem fordul el tőlünk a másik, nem hagynak el, nem lesz botrány, ha ellenállunk, hanem épp ellenkezőleg, előbb-utóbb megváltozik nemcsak a másik, hanem az egész helyzet is, például egy család vagy más közösség magatartása velünk szemben. És ez nem elhanyagolandó szempont. Albert Ildikó