Hirdetés

Az öncélúság volt a sikere és a veszte

HN-információ
Erőss Zsolt csendes és alkalmazkodó tanítványa volt Hargitai Szabolcs edzőnek, és nemcsak sziklamászásban, hanem a magashegyi mászás irányába is együtt tették meg az első lépéseket. Az edző szerint az öncélúság tette a legnagyobbak egyikévé a ma 50 éve született hegymászót, de legvégül a vesztét is ez okozta. [caption id="attachment_66389" align="aligncenter" width="1000"] Hargitai Szabolcs téli iskolája[/caption] Hargitai Szabolcs a Gyer­gyói Vasas edzőjeként, valamint a Sala­mon Ernő Gimnázium testnevelőtanáraként egyengette Erőss Zsolt útját. Kapcsolatuk az évek során barátivá vált, sőt 1988-as Magyarországra költözésük után, Kispesten szomszédivá is. – Csendes és nagyon alkalmazkodó gyermeknek ismertem meg Erőss Zsoltot. A családi háttere tette ilyenné, és a hegymászók, sziklamászók között jól érezte magát, ez jelentette számára a közösséget. 14–15 éves korában került közénk, a Gyilkostónál asszisztensi feladatokal ellátó édesanyja ajánlotta be nálam. Mivel 18 éves koráig nem mászhatott, én vállaltam érte a felelősséget – mondta a tréner a Hargita Népé- nek. Nemcsak a Békási-szorost és környékét, hanem a teljes országot bejárták hegy- és szilkamászásért. Hargitai Szabolcs saját téli iskolákat is vezetett, ezeknek állandó résztvevője volt Erőss Zsolt. Ketten nagyjából azonos időben költöztek Magyarországra, és szinte a teljes mászó szakosztály az anyaországban telepedett le. Hargita Szabolcs „újraalapította” a szakosztályt, hogy összetartsa az összeforrott csapatot. Erőss Zsolt ezt követően teljesedett ki, következtek ugyanis a többezer méteres hegyek. – Ahhoz, hogy 8000-est célozzon meg a hegymászó, két 7000-est meg kell másznia. Az első ilyen a Tien San Győzelem-csúcsa volt (7439 méter), ezt együtt másztuk meg. A második hétezresén már nem tartottam vele, különböző okok miatt útjaink elágaztak. Erőss Zsolt az otthoni téli iskolákban alapos felkészítést kapott, ezt kamatoztatva jutott fel a legmagasabb hegyekre – mondta Hargitai Szabolcs. Az edzője szerint az öncélúság határozta meg leginkább Erőss Zsoltot. Mint mondta: ennek a se nem jó, se nem rossz tulajdonságának összetett okai voltak. De ez tette őt másoknál különbbé, ebben rejlett a sikere. Hargitai szerint pedig legvégül a veszte is. Erőss Zsolt a 8586 méter magas Kancsendzönga sikeres csúcstámadását követően 2013. május 21-én, lefelé jövet életét vesztette. Kovács Hont Imre A cikk a Hargita Népe március 7-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!