borús égbolt
szórványos felhőzet
Az év nyara az asszony
A tavasz: ígéret, a nyár: beteljesülés. A leány: ígéret, az asszony: beteljesülés. A tavaszi napsugár rügyet fakaszt, a nyári napsugár gyümölcsöt érlel. Istennek e földi emberkertjében a leány nyíló virága, az asszony a teljes pompájában kinyílott virág. Szép mindkettő, gyönyörűség nézni mindkettőt, de mást dobog a szív, amikor a bimbót látja, és mást, amikor a pompázó színekben káprázó virág mosolyog feléje. A leányé az álom és remény. A maga álmodott álma, a maga dédelgetett reménye és azé a másiké, akinek a boldogságáról alkotott képét ennek a bűvös leányálomnak a színes szálai mintázzák ki.
Az asszonyé az élet, a valóság. A férfi az élet forróbb áramát érzi, amikor megfogja az asszony kezét, bátorítást kap és hitet merít a hűséges és jóságos szemekből. Az asszony az álom csillagútjára csak emlékezni jár, de a jelent és a holnapot az élet teljes tartalmával adja át a férfinak, az ő emberének.
A nyár a természet legdúsabb ajándéka. Olyan adomány, amely száz meg száz kincsre osztja fel magát. Jut belőle mindenkinek. Pazarul ontja a Nap az élet fényét. Kalász duzzad, fű-fa drága nedvekkel telítődik, gyümölcs ízesedik.
Betegek fakó arcára pirosságot fest a nyár. Férfi és nő, férj és feleség, akik együtt vetettek, együtt aratnak. Egy dobbanásban találkozik a szívük: minél kedvesebbé, gondtalanabbá tenni az otthont. Egy akarat feszíti az izmokat: minél dúsabbá fölszerelni az éléskamrát, hogy ha majd keményre fordul az idő, ne szenvedjen a család nélkülözést. Az önfenntartás ösztöne parancsolja ezt így. De a léleknek is megvan az ő szükséglete. Nyáron a lélek mosollyal és napsugárral telítődik. Sokat kell fölszednie belőle, hogy jövő tavaszig ki ne fogyjon a készlet, a jókedv, az elégedettség. Mert a lélek éléskamrájának is teli kell lennie. A példaszó szerint: „üres kamrának bolond a gazdasszonya”.
De jaj annak a férfinek, aki úgy viselkedik, hogy a lelki éléskamrája marad üresen. Annak sajnos szerencsétlen a gazdasszonya, s ahol az asszony szerencsétlen, ott a férfi számára sem terem boldogság.
A nyár asszonya nyugodt, vidám és elégedett. A termő és teremtő asszonyi évszak éppen olyan kevéssé szolgálja az öncélt, mint ahogy maga a nyár sem önmagáért van. Az asszony a férfiért és a családjáért van. Az ő nyarától mosolyt és meleget vár minden lény, aki körülötte él, mert ő a naprendszer, amely körül a legkisebb társadalom: a család bolyong. Sóhajfelhők és indulatkitörések ne homályosítsák el a napot, amely azért teremtett, hogy fényt és tüzet adjon. Perzselő szeretet és jóság áradjon ki az asszonyi szívből.
Isten ajándékaként legyen a türelem is mennyei, amellyel övéinek kisebb-nagyobb hibáit, gyarlóságait elnézi. Vajon áldozat ez a nyár a nyár asszonyától? Nem. Csak okos előrelátás, hitvesi és anyai gondosság. De tudnunk kell azt, hogy nincs égetőbb seb, mint az, amelyet a meg nem értettség, a közöny, a hálátlanság üt az asszonyi szíven. Nincs emésztőbb bánat, mint az, amely a viszonzatlan szeretet nyomán marad. A méltatlan – igen sok esetben az alkoholista – férj iránt táplált nemes indulatok, a hűtlen gyermekre pazarolt anyai érzések azt a jóságos asszonyt juttatják eszünkbe, aki a megdermedt kígyót keblén felmelegíti, melytől végül halálos marást kap. Konok és kemény férfiszív, amelyen megtörik az asszonyi szempár meleg sugara, sohasem tudhatja, mit jelent az, micsoda kincs rejlik abban.
Nincs egyoldalú szeretet és nincs egyoldalú jóság. Mert a házasságban és a családban a szeretet és jóság kölcsönbe megy. Asszonyjóságért férfibecsülettel, anyai jóságért gyermeki hálával kell fizetni. Ha nem így történik, komor és sivár a családi ház, amelyet csak a kényszerű együttlakás, de nem a szívek együvé tartozása, összedobbanása avat otthonná.
Nyíljanak ki a szemek és a szívek, amikor a nyár asszonya mosolyog rájuk!
Gálfalvi Gábor
