Az érintés ereje

A múlt században egy Harlow nevű amerikai pszichológus mai szemmel már meglehetősen kegyetlennek tartott állatkísérleteket végzett. Újszülött majmokat választott le az anyjuktól, és izolálta őket. Észrevette, hogy ezek az egyedek összezavarodnak, gyengébben fejlődnek, emésztési zavaraik vannak, társaikkal szemben agresszív viselkedést mutatnak. Tovább is ment, ez volt a hírhedt szőranya/drótanya kísérlet. Fából és drótból műanyákat készített a majombébik számára, és azt vizsgálta, hogy a táplálás vagy az érintés a fontosabb. Egyes drótanyákat szőrrel és textillel borított, de ezek kevesebb vagy rosszabb minőségű táplálékot adtak, ha adtak egyáltalán, míg a csupasz anyapótlékoktól bőséges és kiváló minőségű tápanyagot lehetett vételezni. Csodák csodája, a kísérlet bebizonyította, hogy a kismajmok a szőranyákhoz bújtak, rajtuk csüngtek, megrémítés esetén hozzájuk szaladtak, táplálék ide vagy oda. Harlow kapott hideget-meleget, kísérleteit azóta is bírálják, levont következtetéseit vitatják, de mégiscsak úgy tűnik, a szeretet és annak megnyilvánulásaként az érintés legalább olyan fontos egy főemlősnek, mint az ennivaló.
Virginia Satir amerikai családterapeuta kijelentette, hogy napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és nem kevesebb mint egy tucat a gyarapodáshoz. Ki kap tizenkét ölelést naponta? Aki igen, az most gyorsan rebegjen el egy hálaimát, és ölelje meg a mellette állót, mert nagyon szerencsés. A legtöbben a napi minimummal sem tudnak elbüszkélkedni.
Maslow is nagyon hasonló végkövetkeztetést vont le, mikor piramiselméletében leírta, hogy alapvető szükségletünk a valahová tartozás érzése és a szociális kapcsolataink.
Tényként fogadhatjuk el: az embernek szüksége van érintésre és szeretetre, ezek hiányában, bár az igényszint koronként, kultúránként és természetesen egyénenként változó, mégis mentális zavarok léphetnek fel. A magányt legjobban egy másik ember közvetlen jelenléte, testmelege, illata, valós figyelme, érezhető szimpátiája oldja, és ez nem csak a romantikus kapcsolatok esetében van így. Általános pszichés és fizikai állapotunkra jelentős pozitív hatással van az ölelés, erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszhormonok szintjét, bekapcsolja a jutalomközpontot az agyban. Nem tudunk meglenni egymás nélkül, ezért nagyon fontos megtanulnunk jól ölelni, megfelelően és kellő sűrűséggel érinteni. Ne gubózzunk be, ne bújjunk el. Tudom, hogy vannak kultúrák, amelyek jóval előttünk járnak ebben. A székely mainstream a legfőbb maszkulin vonzerőnek az erőt tartja, és a legnagyobb lúzerségnek az érzelmek megélését és kimutatását, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy a mi boldogságindexünk hol van az ölelkezősebb népekéhez képest. Megmondom, sehol, szinte nincs is olyanunk. Helyette hasítunk az egy főre jutó alkoholfogyasztási és öngyilkossági statisztikákban. Lehet, csak többet, sokkal-sokkal többet kellene ölelnünk. Kipróbáljuk?

Rátz-Illés Mária

: an accessible web community