Hirdetés

Az emberjogi bíróságon a gyergyóremetei zászlóügy

HN-információ
Pozitív választ kapott a Székely Figyelő Alapítvány panasza a gyergyóremetei magyar és székely zászlók eltávolíttatásának kapcsán. A Strasbourgból érkezett értesítés szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságán tárgyalásra kerül az ügy. Amint arról korábban beszámoltunk, a Bukaresti Ítélőtábla végleges határozata szerint Gyergyóremetén el kellett távolítani a magyar és székely lobogókat a községháza előtti térről. A több mint másfél éves pereskedési folyamat elindítója Dan Tanasă volt, aki a községháza magyar nyelvű felirata, a Képes vagyok című önkormányzati lap, valamint a község honlapja kapcsán is feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). A jogsérelmet az önkormányzat nem szerette volna titokban tartani: a zászlólevonás felvételeit a bírósági határozattal együtt átadták a Székely Figyelő Alapítványnak, hogy az érdekvédelmi szervezet panaszt tehessen az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ismét beigazolódott, hogy érdemes kiállni a jogaink mellett, vállalni azt is, hogy a hazai bíróságokon jogsértő ítélet születik, mert az egyrészt újabb bizonyíték arra nézve, hogy Románia nem mintaállam, másrészt pedig megnyitja az utat egy olyan bíróság felé, ahol van esély egy tisztességes, jogszerű ítéletre – olvasható a Székely Figyelő Alapítvány tájékoztató oldalán (blog.sic.hu) Árus Zsolt bejegyzése. A bíróság értesítése szerint tárgyalásra kerül a zászlók eltávolításának ügye Strasbourgban. Valószínű, hogy ez egy többéves folyamat lesz, örülünk, hogy az első lépés pozitív, hiszen a bíróság formailag és tartalmilag rendben találta a beadványt, elfogadta azt – nyilatkozta érdeklődésünkre Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Ismételten bíztatunk minden polgármestert, hogy kövessék ezt a példát, mert lám, így utat lehet nyitni az igazság győzedelmeskedésének – hívja fel a figyelmet blogbejegyzésében Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány képviselője.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!