Hirdetés

Az első ukrán világbajnok


Anna Usenyina
Anna Jurijivna Usenyina ukrán sakkozó Harkovban született 1985. augusztus 30-án. Férfi és női nemzetközi nagymester, a tizennegyedik női világbajnok (2012 és 2013 között), sakkcsapat olimpiai, világ- és Európa-bajnok, egyéni Európa-bajnok (2016), Ukrajna felnőtt női bajnoka, többszörös korosztályos országos bajnok. 2012-ben Ukrajnából elsőként női sakkvilágbajnoki címet szerzett, miután a Hanti-Manszijszban rendezett kieséses rendszerű világbajnokságon a döntőben legyőzte az exvilágbajnok bolgár Antoaneta Sztefanovát. A következő évben a címet a kínai Hou Ji-fan hódította vissza tőle. 2016-ban a Mamaián megnyerte 17. női Európa-bajnokságot.

Sakkpályafutása
Szülővárosában, Harkovban él. Hétéves korában egy művészeti iskolába íratták be, ahol zenét és festészetet tanult. Később felvételt nyert az Olimpiai Reménységek Sportiskolájába, ahol 2002-ben végzett. A Harkovi Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát. Usenyina szinte véletlenül került kapcsolatba a sakkal. Anyja úgy döntött, hogy lányának intellektuálisan és sportosan fejlődnie kell és sakkozni küldte. Usenyina erre így emlékezett vissza 2007-ben: „Hét­évesen kezdtem sakkozni. Úgy gondolom, hogy ez a szüleim, és konkrétan az édesanyám érdeme. Azt akarta, hogy a gyermek sokoldalúan, kreatívan, intellektuálisan fejlődjön, és úgy döntött, hogy sakkozni küld. Eleinte hobbi volt, de aztán kiderült, hogy nem élhetek sakk nélkül.” Gennagyij Leonyidovics mesélt tanítványa eredményeiről: „Anna már kiskorától kezdve egyre több sikert ért el. Korcsoportjában – 10 éves kortól 20 éves korig – folyamatosan megnyerte Ukrajna bajnokságát, sőt 15 évesen megnyerte a bajnokságot a 20 évesek között. És akkor 2005-ben Ukrajna női bajnoka lett, végül soha nem látott eredményt ért el, amelyet már lehetetlen felülmúlni, és nem is olyan egyszerű megismételni, miután a válogatott tagjaként megnyerte a torinói női sakkolimpiát.” Mamaián 2016 júniusában ötödször született ukrán elsőség az Európa-bajnokságok történetében. Kétszer a közben már orosz színekbe „átigazolt” Katyerina Lahnot, kétszer Natalija Zsukovát ünnepelhették kontinensbajnokként. Mamaián a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokság győztese, Anna Usenyina vehette át a győztesnek járó trófeát, a spanyol Sabrina Vega Gutierrez ezüstérmes, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova bronzérmes lett. A székelyudvarhelyi születésű, magyar színeket képviselő Vajda Szidónia fél ponttal maradt el a következő világbajnokságra való bejutástól. Usenyina 2003 óta női nemzetközi nagymester (WGM) és a női világbajnokság megnyerésével 2012-ben automatikusan megkapta a férfi nemzetközi nagymester (GM) címet. Legmagasabb pontszámát 2007. július 1-jén érte el, amikor 2502 ponttal a világranglista 8. helyét foglalta el.

Világbajnoki címszerzési kísérletek
A körmérkőzéses rendszerű lebonyolítást a FIDE 2000-ben a kieséses rendszerű párosmérkőzésekre változtatta, ezzel egy kicsit „felhígult” a női világbajnoki cím. 2010 óta évente rendezik meg a világbajnokságot. Páros években az Élő-pontszám szerinti 64 legerősebb játékos közül kieséses rendszerű párosmérkőzések sorozata után kerül ki a győztes, aki megvívhat a címért. Páratlan években a kihívó az a játékos lesz, aki a hat versenyből álló Grand Prix sorozatot megnyeri. Usenyina először a 2006-es női világbajnokságra kvalifikálta magát, a második körben a később világbajnoki címet nyerő kínai Hszü Jü-hua ütötte el a továbbjutástól. A 2008-as vébén egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a világbajnoki címet szerző Alekszandra Kosztyenjuk állította meg. A 2010-es vébén már az első fordulóban kikapott a később az exvilágbajnok Antoaneta Sztefanovát is kiverő kínai Huang Csientől.

Világbajnoki címszerzés
Negyedik nekifutásra, a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságon teljesült Usenyina álma, a független Ukrajna első világbajnoka lett. Ez a világbajnokság az orosz sakk újabb szervezési sikere volt. A vébé valamennyi résztvevőjét fényűző körülmények fogadták az Ugra Sakk Akadémián, ahol a tornát rendezték. Tucatnyi orosz sakkozó versenyzett a bajnokságban, és egyiküknek (köztük olyan híreseknek, mint Alekszandra Kosztenjuk, Tatiana és Nadezhda Ko­sin­tse­va, Alisa Gallyamova, Svetlana Matveeva, Natalya Pogonina) sem sikerült a lehető legközelebb kerülni a dobogóhoz. A KO-rendszer azonban, amelyet a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) továbbra is használ a női világbajnok meghatározásához (a férfiak bajnoki címét kizárólag mérkőzéseken játsszák), meglepetéseket okoz. Nemcsak az oroszok voltak a rendszer szenvedői, hanem a kínai Hou Ji-fan világbajnok, vagy a FIDE-besorolás szerint első számú indiai Humpy Koneru is kiesett a második fordulóban. A döntő két résztvevője közül a bolgár Antoaneta Sztefanova már volt világbajnok 2004 és 2006 között, míg Anna Usenyina korábbi legjobb eredménye egy Európa-bajnoki bronzérem 2008-ból. A finálé négy klasszikus partija után 2:2 volt az állás, így két rapid játszma következett. A „rövidítést” Usenyina 1,5–0,5 arányban nyerte, s ezzel a női sakkozás tizennegyedik világbajnoka lett. A 27 éves Anna Usenyina az első ukrán a hölgyek között, aki vb-címet szerzett, továbbá titulusa mellé 60 ezer dollárt is kapott. A 2013-as világbajnokságra a címvédő ukrán Anna Usenyina és az előző Grand Prix győztese, a korábbi világbajnok Hou Ji-fan között került sor. A kínai Tajcsouban megrendezett, tíz játszmásra tervezett párosmérkőzés már a 7. játszma után eldőlt, mivel Hou Ji-fan 5,5–1,5 arányban győzött, ezzel visszahódította az egy évvel korábban elvesztett világbajnoki címét.

További címszerzési kísérletek
Mint női világbajnok, 2013-ban meghívást kapott a férfi sakkvilágbajnokságra, ahol az első fordulóban 3–1 arányban kikapott az orosz Peter Szvidlertől. A 2015-ös női vébén mint exvilágbajnok indulhatott, azonban a második körben kikapott a francia Marie Sebagtól. A 2017-es női vébén Élő-pontszáma alapján szerzett kvalifikációt, és ezúttal is a második körben esett ki, menetelését a kínai Tang Csung-ji állította meg.

Csapatbajnoki szereplései
Öt alkalommal játszott az ukrán válogatottban a sakkolimpián, mellyel 2006-ban aranyérmet, 2008-ban ezüstérmet, 2012-ben és 2014-ben bronzérmet szerzett. Négy alkalommal szerepelt a női csapat-világbajnokságon a válogatottban, ahol 2007-ben és 2009-ben bronzérmesek lettek, míg 2013-ban világbajnokságot nyertek. Öt alkalommal (2005, 2007, 2009, 2011, 2013) szerepelt a sakkcsapat Európa-bajnokságon az ukrán válogatottban, amely 2009-ben bronzérmet, 2013-ban aranyérmet szerzett. Egyéniben Use­nyina 2007-ben és 2011-ben a mezőny legjobb eredményét érte el, míg 2013-ban egyéni bronzérmet szerzett. 2002-ben tagja volt az ifjúsági sakkcsapat Európa-bajnokságon az U18 korosztályos ukrán válogatottnak, amely az 1. helyet szerezte meg, Usenyina a 2. legjobb eredményt érte el a mezőnyben. Aktív ligajátékos, rendszeresen szerepel Franciaország, Oroszország, Szerbia, Montenegró és Szlovénia csapatbajnokságain. A női bajnok­csapatok Európa Kupájában a Yug­ra Khanti-Mansyjsk csapatában az első táblán játszva 2013-ban a 2. helyet szerezték meg.

 

Váratlan vezérlépés

Nyugat-Szibériában, Hanti-Manszijszkban 2012. november 11. és december 1. között zajlott a kieséses rendszerű női világbajnokság, melynek döntőjében a 27 éves ukrán Anna Usenyina (2452) és a 33 éves bolgár Antoaneta Sztefanova (2491) exvilágbajnoknő küzdött a trónért. A 4 játszmás döntő két döntetlennel kezdődött, de az első partiban Sztefanova győzelmet szalasztott el. Aztán az alábbi 3. partiban Usenyina csodákat művelt és átvette a vezetést. Erre a bolgár tiszteletet parancsoló rövid győzelemmel kiegyenlített. A gyorsított játékidejű rájátszásban Usenyina nyerni tudott a 2012-es rapid világbajnokság győztese ellen, és ezzel a független Ukrajna első, a női sakkozás tizennegyedik világbajnoka lett.

Usenyina – Sztefanova
Szláv védelem

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.c5 Hbd7 6.Ff4 Hh5 7.Fd2 Hhf6 8.Bc1 g6 9.h3 Vc7 10.g3 Fg7 11.Ff4 Vd8 12.Fg2 0–0 13.0–0 Hh5 14.Fd2 f5 15.Vb3 e5? (Téves terv kezdete, 15…Kh8 16.Hg5 Hdf6 kellett.) 16.Hg5! ed4 (16…Ve7? után 17.Fd5+! cd5?? 18.Hd5 Vd8 19.Hf6+ Kh8 20.Vg8+!! Bg8 21.Hf7 fojtott matt van.) 17.Hd5! cd5 18.Fd5+ Kh8 19.He6 Vf6 20.Hf8 Vf8 21.Fb7! Bb8 22.c6 Hc5 23.Vb6! Hb7 (Egy kicsit enyhít a szorításon 23…Fb7 24.Vc5 Fa8 25.Vf8+ Bf8 26.b4 Bc8 27.a4 Hf6 28.b5 veszélyes gyalogrohammal. Most meglepő vezérlépés következik, melyre a bolgár nem számított. Lásd az ábrát!) 24.Va7!! Fe5 25.c7 Ba8 26.Va8 Ve8 (26…f4 után 27.g4 Hf6 28.Bc6 nyer.) 27.Va6 Hc5 28.Va8 He4 (Sötét időzavarban van.) 29.Bc2 Hd2 30.Bd2 Kg7 31.Bc2 Kh6 32.b4 Fd6 33.Vd5 Hg3 (Kötés jönne 33…Fb4 34.Bb1 Fc3 35.Bb8 után.) 34.Vd6 Hf1 35.Vd4 g5 36.Vf6+ Kh5 37.Bc6 és sötét feladta (1–0).

 


Bíró Sándor


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!