Hirdetés

Az első bocsot Gombotznak nevezték el

HN-információ
A Hagymás-hegységben működő létesítmény unikum Európában, és egyetlen az országban, ahol az elárvult medvebocsokkal szakszerűen foglalkoznak, azaz lehetővé teszik, hogy túléljenek, és mintegy két év után újra szabadon visszatérjenek a vadonba. Bő másfél évtized alatt közel 200 bocs került a Bereczky Leonardo által vezetett Medve-visszavadító Központhoz, onnan pedig tovább, természetes élőhelyükre, szabadon. A létesítmény több mint medveárvaház, hiszen a tudományos megfigyelés, a kutatás helyszíne is, hogy minél több hiteles információ gyűlhessen össze a nagyvad életmódjáról, viselkedéséről, amelyek alapjául szolgálhatnak egy fenntartható vadkezelési stratégia kialakításának. Tizenhat medve a központban Az enyhébb télnek köszönhetően ebben az évben a szokottnál korábban indult be a „medvejárás”, február óta az elmúlt napokban már ötre emelkedett a medveárvaház lakóinak a száma. – Ilyenkor tavasszal bármelyik percben hívhatnak, hogy egy újabb elárvult kis állatnak a segítségünkre van szüksége. Az időszakos gondozásra minden évben június hónap végéig tudunk bocsokat befogadni – mondta Gabriel Galgoczy, a projekt munkatársa. Idén az első bocsot Argeș megyében találták háromhetesen, róla azóta is rendszeresen közölnek felvételeket a Központ Facebook-oldalán, amelynek követőit még a névadásba is bevonták, így lett a kismedve neve Gombotz. A nagyon kicsi mackónak eleinte közvetlen táplálásra és állandó felügyeletre volt szüksége, mostanra viszont már a visszavadítandó medvék első állomásán, az ún. barlangházikóban barátkozik az elmúlt napokban odakerült társaival. A második „lakót” a szentegyházi hegyimentők találták elhagyottan a Vargyas-szorosban, majd Szeben megyéből és az udvarhelyszéki Csekefalva környékéről is gondozásba kellett venniük egy-egy elhagyott vagy elárvult medvekölyköt. – Rajtuk kívül jelenleg 11 tavalyi mackó van a központban, amelyek nyár vége felé kezdik felderíteni a környező élőteret, mivel megnyílik előttük a kapu, ősztől valószínűleg egyre többet tartózkodnak majd a vadonban – tájékoztatott a projekt alapítója, Bereczky Leonardo. Etetés drónnal A főleg támogatásokból, adományokból fenntartott medve-rehabilitációs központban rendszerint nagyon sok a munka. Leonardo és Gabriel elmesélték, hogy az elmúlt időszakban sok mindent újra kellett építeniük. – Jelenleg erőfeszítéseinket a medve-rehabilitáció folyamatára és az infrastruktúra fejlesztésére kell fordítanunk. Két ún. kertünk van bekerítve, ahol a természetes előhelyükhöz hasonló körülmények között, emberi kontaktus nélkül növekednek a medvék, de szeretnénk kiépíteni egy harmadikat is – magyarázta Gabriel. Leonardo hozzátette: egy óriásdrón segítségével etetik újabban a medvéket, ezzel kizárván mindennémű emberi behatást, ami a táplálásukkal jár. Megtudtuk azt is, hogy jelenleg idő, pénz és személyzet hiányában nem zajlik folyamatos kutatás, ami a medvéket illeti, bár a megfigyelő kamerák felvételeiből és személyes megfigyelés által folyamatosan gyűjtenek adatokat viselkedésükre vonatkozóan. Mint Gabriel Galgoczy hangsúlyozta, Bereczky Leonardo kutatásai által ez a projekt már rengeteg, nemzetközi szinten is elismert új információt adott a faj alaposabb megismeréséhez. – Idén egy újabb követő nyakörvet szeretnénk felszerelni az egyik medvére, próbálván ezzel megmutatni a világnak, hogyan használja az élőhelyet az általunk rehabilitált mackó. Ilyet már csináltunk, de már elég régen, amikor meg akartunk győződni módszerünk működőképességéről – részletezte a projekt alapítója. Mit tegyünk, ha…? A Balánbányához közeli medve-rehabilitációs központ tevékenységéről a Bear Again Rehabilitation Center for Orphan Bear Facebook-oldalon lehet ismerkedni, de a Természetvédelmi Világalap (WWF) hazai szervezete is rendszeresen felhívja a figyelmet a központ tevékenységére. Tájékoztatnak arról is, hogy mi a teendő, ha elárvult medvebocsról hallunk vagy épp magunk találunk rá: küldhetünk üzenetet vagy hívhatjuk Bereczki Leonardóékat (elérhetőségek a Facebook-oldalukon), hívhatjuk a 112-es egységes segélyhívó számot, ahol a környezetőrséghez irányítanak, vagy szólhatunk egy vadőrnek, hegyimentőnek, akik majd tudják a következő lépéseket.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!