Hirdetés

Az EJEB elutasította a gyermekeik kötelező beoltatását megtagadó szülők keresetét

HN-információ
Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében elutasította több csehországi szülő keresetét, akik azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert a hatóságok pénzbírsággal sújtották őket gyermekeik kötelező védőoltásainak megtagadása miatt, illetve az óvodák elutasították gyermekeik felvételét.   A bírói testület csütörtöki álláspontja szerint esetükben nem áll fenn emberi jogi jogsértés, mivel a „kötelező védőoltások szükségszerűek egy demokratikus társadalom működéséhez”. Az EJEB kimondta: Csehországban általános jogi kötelezettség a gyermekek beoltatása, amely ugyan fizikai erőszakkal nem érvényesíthető, de az azt megtagadókat pénzbüntetéssel sújthatják a hatóságok, továbbá az óvodáknak és bölcsődéknek jogukban áll elutasítani a be nem oltott gyermekek felvételét. A bírák megjegyezték, hogy bár a nem kívánt orvosi műveletek elvégzése a magánélet tiszteletben tartásának jogát sértheti, ebben az esetben a cseh hatóságok törvényes célokat követtek mások egészséghez fűződő jogainak védelme érdekében. Hozzátettek, hogy Csehországban a kötelező vakcinációt a nemzeti egészségügyi hatóságok is teljes mértékben támogatják, továbbá a felperesek által kifogásolt intézkedések valójában a gyermekek egészségvédelmi érdekeit szolgálják, mivel hozzájárulnak a nyájimmunitás kialakulásához. A testület felhívta a figyelmet arra is, hogy az óvodai felvétel megtagadása nem büntető, hanem megelőző intézkedés volt a hatóságok részéről. „Mindazonáltal hogy a gyermekek személyiségfejlődési szempontból fontos lehetőséget vesztenek el azáltal, hogy nem vesznek részt az óvodai oktatásban, miután elérték az iskolakötelezettségi kort, védőoltások nélkül is járhatnak majd oktatási intézményekbe” – tette hozzá a testület.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!