Hirdetés

Az autó? Az fontos!...

HN-információ
Arról sokszor hallani, hogy pénzszűkében vannak, anyagi gondokkal küszködtek, küszködnek a központi és a helyi közigazgatás intézményrendszerei. Hol nem jut pénz ilyen vagy olyan beruházásra, fejlesztésre, dologi kiadásokra vagy éppenséggel halmozódnak a tartozások. Egy pillanatig sem vonnánk kétségbe az ilyen természetű súlyos problémák „megjelenését”. Van azonban egy olyan beszerzés, amelyre rendszerint sikerül előteremteni a pénzforrást, s azok között talán első helyen kell említenünk a szolgálati gépkocsikat. Igen, mert azt valahogy csak kigazdálkodják országszerte még a kisebb települések, illetve községek polgármesteri hivatalai is. Ezzel kapcsolatosan azt is megemlíthetjük, hogy a mindenkori kormányzatok „kitartóan” törekedtek a hatóságok adott költségeinek a megszorítására, s ezek között volt és van a személygépkocsi is: több mint 18 éve született meg például az ilyen „kiadásszabályozó” 2001/80-as kormányrendelet, amelyet utólag többször is módosítottak és kiegészítettek, beleértve a gépkocsivásárlásra vonatkozó előírásait is. A jelenleg hatályos előírások szerint a közintézmények nem vásárolhatnak olyan személygépkocsit, amely hengerűrtartalma meghaladja az 1600 cm3, s amely ára áfástól nem haladhatja meg a 18 000 eurót. Ebbe az összegbe belefér akár egy összkerék-meghajtású Dacia Duster is. A minap a szóban forgó kormányrendeletnek egyik előírását oly módon módosították egy törvény révén a parlamentben, hogy akár 35 000 eurót (áfástól) is kiadhatnak egy személygépkocsira, ha annak megvásárlására az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére vonatkozó program keretében kerül sor és olyan járműről van szó, amely energetikai szempontból nem minősül szennyezőnek. Bizonyára lesz érdeklődés. Idetartozik az is, hogy a törvénymódosítás értelmében a parlament osztályai, az államelnöki hivatal és a kormányfőtitkárság gépkocsivásárlásaira a saját maguk megállapította normatívák alapján bonyolítódik le. Visszatérve a Dacia Dusterre: annak idején, amikor annak összkerék-meghajtású verzióját piacra dobták, az egykori kormányfő, Victor Ponta is átült egy ilyen modellbe, s példáját követték miniszterei, valamint számos hatóság és ügynökség elnökei. Elment Victor Ponta, s apránként eltűnt a kormány környékéről a Dacia Duster is… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!