Az a bizonyos reggeli kávé

A naptár szerint már egy ideje tavasz van, még ha az időjárás nem is teljesen ezt mutatja. A napokban kezdett felmelegedni az idő, sütni a nap, kora reggel pedig már a madarak csiripelése fogad, ahogyan kilépsz a házból. Nekem talán ez a kedvenc időszakom – amikor a hosszú tél, fagyok után elkezd sütni a nap, a reggeli kávéd már a szabadban tudod meginni, és elég, ha csak egy vastag pulcsi van rajtad.
A tavaszi napsütéses napok a lelkemet melegséggel töltik el, még akkor is, ha tudom, hogy néhány napig ismét hideg reggel köszönt. Egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy nem egy új ruha, ékszer, vagy bármi más, nagyobb pénzösszegbe kerülő dolog boldogít, hanem az, ha tiszta lelkű emberekkel ismerkedek meg. Senki sem tökéletes, mindenki hibázik, mindenkinek van rossz tulajdonsága, de ennek tudatában is az ilyen tiszta lelkű, kedves, élettel teli emberek nagy feltöltődést nyújtanak nekem.
Az elmúlt időszakban kicsit csalódtam az emberekben, huzamosan több rossz élményben volt részem, ezért már egy idegen emberben is a negatív dolgokat láttam. Erre volt orvosság számomra az újság hétvégi mellékletében megjelenő kiskedvencekről szóló rovat. Bár nagy állatbarát vagyok, és minden egyes interjúnál élmény volt ennyi állattal találkozni, mégsem ez volt a legnagyobb élmény számomra. Hanem az, hogy ezáltal mennyi új embert ismertem meg, akiknek megvan ez a bizonyos tiszta lélek, amit már említettem. Minden egyes ilyen interjúról amellett, hogy nagyobb tudással távozom, a lelkem is feltöltődik. Talán tényleg igaz az az állítás, hogy aki az állatokat szívből szereti, az rossz ember nem lehet.
Minden egyes interjú után egyre nagyobb értéke van a reggeli napsütésnek, a madarak csiripelésének. Az udvaron elfogyasztott reggeli kávénak, ahol a társaságom néhány kutya, cica, néha egy-egy kis boci és egy szamár. Ezek kis mindennapi dolgoknak tűnnek, de aki érezte már azt, amit én, tudja, hogy miről is beszélek.

Szilágyi Dalma-Orsolya