Hirdetés

Átadás előtt a birkózóterem

HN-információ
Az építkezés jól haladt az elmúlt időszakban, így ha minden a tervek szerint történik, nyár végére, ősz elejére elkészül az épület. A sportolók már nagyon várják, hogy megfelelő körülmények között edzhessenek. Két éve épül az egykori székelyudvarhelyi labdarúgópálya lelátója helyén a birkózóterem, amelyet még ebben a hónapban, de legkésőbb szeptember folyamán birtokukba vehetik a birkózók. Jelenleg a belső munkálatok zajlanak, a szakemberek a földgáz bevezetésével foglalkoznak, ezt követően a terület rendezése marad még hátra. Gyakorlatilag csak ez a két mozzanat szükséges ahhoz, hogy a város legújabb sportterme betöltse rendeltetését. Idekapcsolódik, hogy a létesítmény elkészítésének összköltségvetése több mint kétmillió lej, a pénzt a város saját költségvetéséből különítette el. Az ingatlan az 1968-ban épített stadion területén kapott helyet, miután annak nyugati, jelentősen leromlott állapotban lévő lelátóját lebontották. A témához tartozik, hogy korábban a városvezetés azt mondta: azt szeretné, ha a saját hőközponttal rendelkező terem a birkózók mellett az atlétákat, a labdarúgókat, de a szurkolókat is kiszolgálná. Egyébként az udvarhelyi birkózók mostanáig a Septimiában bérelt teremben edzettek, viszont a szabadidőközponttal lejárt a szerződésük. Abban bíznak, hogy minél hamarabb elkészül a terem, s ilyen jellegű gondjaikat rendezhetik.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!