Aszfaltozzák a bágyi eltérő utáni átereszt

Megerősítették az átereszt Fotó: Hargita Megye Tanácsa

Egyre megközelíthetetlenebb az udvarhelyieknek Brassó és Bukarest, a felsőboldogfalvi eltérő utáni útszakaszon több helyen kátyúk, földcsuszamlás lassítja az átutazókat. A nyári útkarbantartási munkálatok részeként a 131-es megyei utat is javítják, és aszfalt kerül a bágyi eltérő utáni átereszre. Nagyobb útjavítás egyelőre nincs tervben, de a kisebb hibákat próbálják kiküszöbölni.

Egész Ud­var­hely­szé­ken nyá­ri útkarbantartási munkálatok folynak, úthibákat foltoznak többek közt a 131-es megyei út Homoródszentmárton és Kénos települések közti szakaszán. Az arra utazóknak ajánlott figyelmesen közlekedni az elkövetkezendő hetekben – kátyú kátyút ér.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke érdeklődésünkre elmondta, mindenhol igyekeznek a rossz állapotú utak hibáit kiküszöbölni: ezek nem teljes felújítások, de a kisebb problémákon kívül többnyire járhatóvá tesznek minden megyei útszakaszt. A megyei önkormányzat a székelyudvarhelyi Viaduct Kft.-t bízta meg a munka elvégzésével, erre a célra körülbelül hatszázezer lejt fordíthatnak, terveik szerint szeptember elejére sikerül mindenhol befejezni a folyamatban levő javításokat. Megtudtuk, a 131-es megyei úton zajló munkálatok nem érintik a teljes Homoródszentmárton községet, hiszen a Homoródszentpál utáni települések útjavításait – Homoródszentpéter és Városfalva esetében – átadták egy európai uniós pályázat révén megbízott olasz kivitelezőnek. Az alelnök szerint a cég kevés figyelmet fordít a jelenlegi hibák javítására, pedig a megbízók több alkalommal is a körmére néztek.
– Az említett útszakasz miatt jó párszor felszólítottuk a megbízott építővállalatot, hiszen fontos, hogy járhatóvá és balesetmentessé tegyük a szakaszt. Az elmaradásoknak feltehetően az az oka, hogy ezt a részt teljesen újra kell aszfaltozni, a megbízott ezért mellőzi a részmunkát, a többszöri befektetés helyett egy átfogó javításra készül – fogalmazott az elöljáró, mondván, hogy a Székelyudvarhely irányából haladva, a Brassóba vezető útszakasz jelenleg kivételesen rossz állapotban van.
Jó hír, hogy a karbantartási munkálatok részeként a tavaly decemberben sürgős javítást igénylő, Homoródszentmárton és Recsenyéd közötti átereszt végre leaszfaltozzák – a bágyi eltérőnél kialakult huppanó sokaknak okozott fejfájást az azóta eltelt fél évben. A közösségi médiában már év elején jelezték az arrajárók, hogy az ünnepek előtti útlezárások után továbbra is gondot okoz a Bágy és Bükkfalva irányában az egymással párhuzamos letérők melletti áteresz állapota: a megszokott egyenes, körülbelül egy kilométeres távon későn vehető észre az eltérő utáni sebességkorlátozásra figyelmeztető tábla. A probléma viszont megoldódik, Bíró Barna Botond szerint legkésőbb néhány hét múlva aszfalttal borítják az említett részt. A Székelyudvarhelyről Brassó megye irányába haladó 131-es megyei út – a megyehatár menti, már említett Szentpéter és Városfalva a 133-as megyei út része – nemcsak kátyúkkal, de főleg elcsúszott szakaszokkal tűzdelt. Az önkormányzati vezető szerint szeretnék megjavítani, de egyelőre nincs rá keret – amint pályázati pénzből sikerül megoldásokat találni, megteszik.

Demeter Adél-Hajnalka

: an accessible web community