Hirdetés

Árus Katalin a Figura élén

HN-információ
Mától, ideiglenesen Árus Katalin vezeti a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat, a társulat referense Czegő Csongor korábbi igazgatót váltja a tisztségben. Az ideiglenesen kinevezett új vezető, Árus Katalin lapunknak azt mondta: a Czegő Csongor által elindított irányvonalon kívánja folytatni a munkát. Tegnap járt le Czegő Csongor igazgató kinevezése a gyergyószentmiklósi Fi­gura Stúdió Színháznál, az általa megkezdett munkát kívánja folytatni Árus Katalin, aki mától kezdve ideiglenesen, 120 napig irányíthatja a társulat tevékenységét. A gyer­gyó­szentmiklósi polgármesteri hivatal ez időn belül hirdet versenyvizsgát a pozícióra. – Fontosnak érzem, hogy tartsam a jelenlegi irányt, mert úgy gondolom, nagyon jó úton halad a társulat – fogalmazott az előtte álló munkával kapcsolatban Árus Katalin, mondván, a szabadságok miatt most egy könnyebb rész következik, azonban az ezt követő időszakra is megvannak már a tervek. Az ideiglenesen kinevezett vezető rámutatott, kihívást jelent számára az elkövetkező időszak, kifejtve: a Figuráról kevesen tudják, hogy a színházi tevékenység mellett, a művelődési ház gondnoksága is a társulat feladatkö­réhez tartozik. Hozzátette, elsősorban az ő feladata lesz, hogy minden rendben legyen, és mindent úgy adjon majd át az új igazgatónak, ahogy kapta. Arra a kérdésre válaszolva, hogy szerinte majd mire kell a legjobban odafigyelnie a versenyvizsga győztesének, Árus Katalin megjegyezte, azt kívánja, hogy az új igazgató is a jelenlegi irányvonalon végezze munkáját: a társulat megőrizze frissességét, és a kortárs színházi tevékenységet folytassa. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!