Arthur és Alfréd

Ez a két figura borzolja a kedélyállapotomat. Két olyan alak, aki nem is létezik. De beszélünk róla. Folyton itt vannak az életterünkben, holott jobb lenne, ha ügyet sem vetnénk rájuk. Azzal, hogy valami létjogosultságát mindenképp igazolni akaró, megélhetési civilszervezet felröppentette az álhírt, mely szerint a tehetős külföldi vadász lelőtte az ország egyik, vagy talán legnagyobb és amúgy ártalmatlan medvéjét, nagy környezet- és állatvédő fontoskodásával egy komoly cunamit okozott a médiában és a hazai közvélekedésben.


Úgy tűnik, hogy mára a cirkusz valamelyest elcsitult és működésbe léptek az igazságszolgáltatás malmai. A vadász az őt ért sérelemért kártérítés megítélését kéri. Arthur valóban létező és túlélő társai azonban továbbra is garázdálkodnak, és feszt azon dolgoznak, hogy vadasparkká züllesszék az országot, amelyben majd létrejöhet – ha az Európai Unió is úgy akarja – egy olyan rezervátum, ahol az állam emberből levő polgárainak egy kicsi és ellenőrzött csoportja akár túl is élhet. Ha úgy adódik. Fülszámmal és chippel a bőrünk alatt fogunk majd lopakodni, el a boltig, az iskoláig, a templomig – úgy-e ezek azok a helyszínek, amelyekről oly sokat beszéltünk a megmaradás végett! –, szóval fától-fáig, olykor orra bukva a medveszartól díszes flaszteren. Aztán miniszter legyen a talpán, aki képes lesz valaha is visszaállítani minket a rendes kerékvágásba. Őkelméket, akiket már-már megszemélyesít a zöld butaság, pedig ki fogja vajon helyretenni és állati jogaikban megfelelően korlátozni!? Mert mindennél előrébb való az ember. Viszont embertelenek a törvények, amelyek a medvétlenített nyugati fertályból jönnek… Ez van. A civilizáció a nyugati alkonyban olykor önmaga lebontása árán tanul. Ha tanul. Mert gyenge diák. És csak onlájn.

Valahogy így kell élnünk, úgy, hogy már a kert sem a miénk, s talán a vadállati jóllét végett a kamra mélyére helyezett tartalékot is más zabálja fel. És a jövőt ugyancsak. Nem elég nekünk emberi korlátaink és gyarló mivoltunk mezsgyéi közöttvergődnünk, még ezek az állatságok is…

Alfréd sem létezik. A székely anyaváros önkormányzatánál találták ki. A járvány idején. Azt mondták, annyira intelligens, hogy képes a népeket eligazítani virtuális utakon az adminisztráció útvesztőin. Mindent tud, mindent meglát. Alfréd okos. Állítólag. A mesterséges intelligencia által „teremtett” lény ott billeg a képernyőnkön, folyton-folyvást fontoskodik, hogy így meg úgy… A múltkor ajánlotta nekem az oltást, holott már rég túl voltam rajta. Egy darabig mind mondogatta, hogy menjek nyugodtan adót fizetni, mert kedvezmény jár, ha sietek, de megtehetem elektronikusan is… Mit mondjak? Nem sikerült leadnom a városnak a magam „hűbéri tízedét” a kibertér jóvoltából, odamentem analóg módon önmagam és elővettem a tényleges bankjegyeket. Annak rendje és módja szerint bevették az ablakon. Be. Bizony. Egyébként addig totojáztam, hogy nem járt már a bónusz. Erről ennyit. Alfréd aztán megint jött. Most, amikor egy kicsit felszabadultunk a korlátok alól, hogy ide menjek, meg oda menjek, hiszen annyi a kultúra ismét a Budvár alatt, hogy rengeteg. Azt viszont elfelejtette közölni, hogy rossz idő esetén mi van. Mi van? Mi volt? Nem találtam a szabadtéri eseményt, mígnem rájöttem – Alfréd nélkül, nyilván –, hogy derengett valami a regisztráció szükségességéről, ha véletlenül fedett terembe kell mennünk, ha nem hagyja abba a tréfálkozást az idei trópusi nyarunk. Lemaradtam. Végül csak képes beszámolót láthattam a dologról, s – bizony – erősen foghíjas vala a nézőtér. Aztán letiltottam Alfrédot. Nem érdekel. Ne fontoskodjon nekem bolondul. És ne bizalmaskodjon! Ne tegezzen! Mert nem egyszerre húztunk gatyát! Hátha most Alfrédet az őt létrehozók visszahívják és befagyasztják. Csupán néhány kattintás, és mehet a lomtárba… Azt szeretném, ha kevésbé lenne arrogáns „Alfréd” reinkarnációja. Ha ügyesen beköszönne Szabó János néven, valahogy így: – Fel hál’Istennek!… Ha ügyes szomszédként állna szóba mindenkivel, s nem a hivatali büszkeség meghosszabbításaként.

Mert baj van elég. Medve is. Még akkor is nagy a veszély, ha Arthur sem létezik. Mind nyomhatjuk a „delet” gombot. Az ágyunk, az agyunk, még az álmunk is Arthur-félékkel van tele.

Simó Márton