Arafat: ezerrel kevesebb a sürgősségi orvos a szükségesnél

Fotó: László F. Csaba / Archív

A romániai sürgősségi egészségügyi rendszer jelenleg 978 sürgősségre szakosodott orvossal rendelkezik, miközben több mint kétezer ilyen szakemberre lenne szükség – közölte szerdán Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője.

Arafat arról számolt be, hogy a sürgősségi osztályokon (UPU) dolgozó orvosok kénytelenek rengeteget túlórázni a munkaerőhiány miatt. Kifejtette, ha elég sürgősségi orvos lenne, nem tűnne annyira nehéznek ez az egészségügyi ágazat, mert a személyzet nem lenne túlterhelt. „Az orvoshiány az oka, hogy a meglévő orvosok kénytelenek túlórázni” – mondta.

– Kilencszázhetvennyolcan vannak, valójában pedig több mint kétezer orvosra lenne szükség. Nemzedékeknek kell ehhez felnőniük. Ugyanakkor azok, akik húsz-harminc évvel ezelőtt foglalták el az állást, közelednek a nyugdíjkorhatárhoz. Most nekünk nemcsak a hiányzó helyeket kell betöltenünk, hanem még azoknak a helyét is, akik nyugdíjba mennek – tette hozzá a katasztrófavédelem vezetője.

Agerpres

: an accessible web community