„Ami mindig ki tud zökkenteni a mindennapok zakatolásából”

Fotó: Kelemen kinga

Már középiskolás korában dobolt, megfordult jó pár bandában, később pedig „átállt a közönség oldalára”, és hangrendszermérnökként azon dolgozik, hogy minden hallgató, előadásra, koncertre járó a lehető legjobb hangzást kapja. Szabó Lóránttal beszélgettünk.

– Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?

– Már igen fiatalon sok muzsikus közt lógtam, és ezáltal alakult ki a zene iránti szeretetem.

– Kik voltak ezek a zenészek, és milyen műfajokkal ismerkedtél meg először?

– Komolyabb zenehallgatásra Hompoth Arthur, Csiszer István, Vass Lehel, Nagy Tivadar, Jári Laci ösztönzött, persze még sorolhatnám az embereket, de ők voltak az első gólyák, akik igen jó irányba igazították a zenei ízlésemet a kezdetekkor. Megmutatták nekem a progresszív rockmuzsika szépségeit.

– Azonnal a dobok mögött találtad magad?

– Az picit előbb kezdődött. Kézdivásárhelyen jártam középiskolába, pár osztálytársammal alakítottunk egy rockzenekart, ahol én magamat dobosnak tituláltam, és szedtem a párnákat, majd beszereztem egy Doina dobfelszerelést. Később leváltott Váradi Attila barátom, mert ő jobbnak bizonyult. A zenélés professzionálisabb része pedig a Role zenekarral kezdődött. Ők mindig figyelgették, hogy mire vagyok képes, és azt hiszem, tetszett nekik a hozzáállásom.

– A zenét autodidakta módon tanultad, vagy volt oktatód?

– Autodidakta módon tanultam, a zenehallgatás rengeteget segített. A sok érdekes lüktetés volt az, ami eufóriaszerű állapotot idézett elő bennem. Szerettem volna én is hasonlót teremteni és megmutatni, ez hajtott abban, hogy ritmust játsszam. Sokat kísérleteztem, gyakoroltam, improvizáltam. Persze nagyon sok banális dolgot is játszottam, de minden hozzájárult a fejlődésemhez.

– Milyen zenekarok, előadók voltak rád hatással?

– Nagyon sok progresszív zene fordult meg a kazómban: Dream Theater, Psychotic Waltz, Kansas, Marillion, Spock’s Beard. Szakál Attila barátom által hallgathattam Frank Zappát és persze nagy klasszikusokat: Led Zeppelint, The Doorst, és így tovább.

– Mely formációkban fordultál meg dobosként?

– Már említettem, hogy a Role zenekar volt az első mély víz, aztán jött a sepsiszentgyörgyi Fabatka zenekar, amelynél nagy mérföldkő volt a Ségercz Feri által belém öntött népzene- és etnodzsesszkultúra. Ezután kicsit rockerkedtem a Dirty Job zenekarban, később az elektromos zene világa varázsolt el egy Colorstar-lemez által, amely Brutusz barátunktól került hozzám. Az a löket belevitt olyan zsúrokba, ami kérte a perkát, és mi ennek nagyon tudtunk örülni Balázs Zoli barátommal, mert igen jóízű csattogtatások alakultak ki. Egy ilyen bulira való készüléskor feldobódott az ötlet, hogy jó lenne ezt az elektromos hangzásvilágot zenekarral eljátszani. Az ötletgazda az említett barátunk volt, aki a Colorstar zenekar lüktetésével megfertőzött, így összeállt egy zenekarocska, Bene Zoltán, Szakál Attila, Hompoth Balázs Zoltán, Ercsei Zsolt és jómagam részvételével. Ez volt a Tündérground gyökere. A Tündérground aztán formálódott, és kialakult egy végleges verzió Hompoth Arthur, Szakál Attila, Bene Zoltán, Boldizsár Szabolcs felállással. Jött Kelemen István, akivel a Fabatkában már jól összeszoktunk, és Gáspár Álmos, akivel a Tündérground zenekaron kívül sikerült belépnem a flamencozene szépségeibe, az általa vezetett Ritmo del Flamenco zenekarral.

Fotók: Szabó Lóránt saját archívumából

– Manapság is zenélsz még?

– Most nem muzsikálok aktívan, bár a bezártság ideje alatt részt vettem pár interneten legyártott projektben. Aktív muzsikálás nincs, de része vagyok az Involved Channel nevű projektnek, amelynek az ötletgazdája és zeneszerzője Ercsei Zsolt barátom. Ez
a projekt mindig élt, és mindig is élni fog, úgy vagyunk vele, hogy bele-belehúzunk, és megjelenik egy-egy közös munka, ezenkívül Zsolt aktívan alkot.

– Hogyan fordultál a zene technikai része felé?

– Átálltam a közönség oldalára, és azon dolgozom, hogy mindenki ugyanúgy élvezhesse a zenét, ahogy én. Egy adott pillanatban kiköltöztem Belgiumba, ahol Dascălu Steriu és Fazakas Barni barátaim segítségével megtaláltam a helyem, és adódott a lehetőség, hogy elvégezzek egy színpadtechnikai gyorstalpalót. Bekerültem a belga színpadtechnika világába, és láttam, hogy ezt milyen szinten lehet csinálni. Így új célokat fogalmaztam meg magamnak. Az a cél, hogy a lehető legtisztábban átadhassuk az előadó érzéseit a közönségnek. Ezt tanulom, és ezen vagyok minden egyes pillanatban, ez a munkám most itthon is.

– Dobosként is a háttérben dolgoztál, technikusként még kevesebb jut a rivaldafényből. Nem szeretsz szerepelni?

– Jaj, dehogynem, mindenki szeret picit villogni, de óriási elégtétel az, amikor húszezer ember jól tudja érezni magát, és ennek kulcsfontosságú része lehetek. Egyébként a technikus szó egy átfogó valami, mert ezen a szakmán belül is sok piperkőcködés van. Van, aki azon dolgozik, hogy a zenészek jól érezzék magukat, és kényelmesen játszhassanak a színpadon, ő a monitorhangmérnök. Van, aki azon dolgozik, hogy a hangszerek, hangok úgy átjöjjenek a közönségnek, ahogy azok természetesen megszólalnak, ő a fronthangmérnök, és van, aki azon dolgozik, hogy a hangsugárzókból mindenki ugyanúgy hallja a zenét a hely minden zugában, ő a hangrendszermérnök.

– Mi a te szereped pontosan?

– Én a hangrendszermérnök részét választottam. Ez azt jelenti, hogy optimalizálom a hangrendszert a helyhez. Például amikor az István a király székelyföldi produkció hangrendszermérnöke voltam, a dolgom az volt, hogy megtaláljam a lehető legjobb tonális egyensúlyt a hely minden zugában, ahol közönség ül. A tonális egyensúly azt jelenti, hogy minimális eltéréssel ugyanaz legyen hallható mindenhol, ezért sok hangsugárzót kell felhasználni, és ezek beállítása a hangrendszermérnök feladata.

– Milyen terveid vannak, mi foglalkoztat, mit szeretnél elérni?

– Amint fentebb is említettem, a célom mindig az, hogy mindenki annyira tisztán hallhassa a zenét, ahogy az játszva van. Ez sok mindennel jár, és én ezeknek a dolgoknak a gazdája akarok lenni, mert véleményem szerint a zene az egyetlen nyelvezet, ami mindig ki tud zökkenteni a mindennapok zakatolásából. Azt, hogy ezt az egészet csinálhassam és tanulhassam, édesanyámnak köszönhetem, aki szabadon engedett ebben a világban.

Farkas Endre

: an accessible web community