Hirdetés

Amatőr színjátszók – Rendhagyó ünnepi előadás Csíkszentsimonban

HN-információ
Telt házas közönség előtt adta elő Élet az uborkafán című színdarabját a csíkszentsimoni amatőr színjátszó csoport. Az immár hagyományossá vált húsvéti előadás tavaly a szigorú járványügyi korlátozások következtében elmaradt, idén azonban a kedvezőbb feltételek lehetővé tették a színdarab bemutatását. Néhány óra alatt elkelt az összes jegy a csíkszentsimoni amatőr színjátszó csoport idei – immár hagyományos – húsvéti előadására, és ez jól jelzi a község lakóinak igényét a kulturális előadások iránt. A helyek azért is fogytak nagyon gyorsan, mert a járványügyi korlátozásoknak köszönhetően a művelődési otthon csak félháznyi nézőt fogadhatott. Emiatt azonban még egyszer megismétlik a sikeresnek bizonyult Élet az uborkafán című komédiát. Csíkszentsimonban az amatőr színjátszás több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. – Minden évben készülünk új előadással, sajnos tavaly a szigorú korlátozások miatt elmaradt, de idén mindenképpen szerettük volna pótolni a hagyományos húsvéti fellépést. A csapat fiatal, én vagyok az egyetlen, aki a kezdetektől benne vagyok a csoportban. Általában egy hónap alatt betanuljuk a színdarabot, az idén azonban korábban fogtunk hozzá, mert bár nagyon szerettük volna előadni, de mégis bennünk volt a bizonytalanság, hogy esetleg a járványügyi korlátozások ismét közbeszólnak. Pár hete tudatosult bennünk, hogy talán valóban sikerül közönség előtt is bemutatni a darabot. Ez mindenkit lelkesített, hiszen a csoporttagokkal áldozatok árán, hosszú munkanapok után gyűltünk össze próbálni – emelte ki Tódor Salamon, az amatőr színjátszó csoport oszlopos tagja. A darab rendezője, Gál Judit nyugalmazott óvónő megosztott néhány érdekességet a színjátszó csoport életéről. – A mostani úgymond a legfrissebb tagok alkotta csoport, habár ők is már legalább ötödik éve vannak együtt. Korábban Sándor Klárával közösen tanítottuk be a darabokat. Két éve segítem a színjátszókat, ebben a formációban, ez a darab csoportunk negyedik előadása, korábban előadtuk Az Ördög nem alszik, A csók és más semmi, valamint A Piros bugyelláris című darabjainkat. Fiatal és lelkes csapatról van szó, nagyon akarnak és tehetségesek is. Nagyon régóta foglalkozunk kulturális tevékenységekkel, kezdetben parancsszóra kezdtük, még a múlt rendszer idején, és azóta is benne vagyunk, illetve vagyok ebben a kulturális légkörben. Úgy néz ki, van is igény rá, már a jegyek gyors eladása is ezt jelzi, de hogyha kimarad egy évben, akkor hiányérzetet okoz a közösség életében, és természetesen nekünk is – zárta gondolatait Gál Judit, az amatőr színjátszó csoport tagja, az idei darab súgója és rendezője.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!