Hirdetés

Alulnézetből

HN-információ
Igen. Bent vagyunk a jelen itteni ketrecében. Lehetnek bármilyen eszközök a kezünkben, akkor sem vagyunk képesek belelátni a fejleményekbe, a hétköznapi, a hátországi történésekbe és a front valós eseményeibe. Valamit látunk, de az nem igazi információ. Egyrészt a nyelvi akadályok, másrészt pedig a médiumok. A professzionális csatornák most mit sem érnek. Hát bizony úgy közvetítenek, mintha épp meccsről vagy dzsemboriról kellene beszámolniuk. Aztán látunk politikusokat, konfliktusszakértőket, akiket képernyőre hívnak a teljes sminkben ágáló bemondónők, bemondó és megmondó hölgyek-urak. Hogy még nagyobb legyen a homály. Volt olyan nap, hogy legalább öt órát töltöttem a tájékozódással. És egyre nagyobb bennem a sötétség meg a kétségbeesés. Ismeretlen talajon állok. Járok. Járnék. Élnék is. Vajon milyen érzés uralkodhatott el az emberekben, amikor a hitleri gépezet lerohanta 1938-ban Lengyelországot, és gyakorlatilag két hét alatt be is kebelezte? Akkor tanulták meg a „blitzkrieg” kifejezést a népek. Lengyelek százezrei árasztották el Romániát és Magyarországot, meg más államokat. Nagy volt az empátia. Sokan emlékeznek, emlékeztek inkább, hiszen emberi léptékkel számlálva nagy idő a több mint nyolc évtized. De van krónikája és irodalma. Ismerek olyan magyar családokat, akik – nemzedékeken át – ápolják a felebaráti kapcsolatot, s azóta jóval több lett a sima szolidaritásnál, mély és tartós… Számontartják és látogatják egymást, még házasságok is köttettek. Akaratlanul is eszembe jut, hogy akkor kik és milyen térfeleken álltak. Ott. A történelem akkori fülkefényében. Hogy a hitleráj és a sztálini vöröshatalom gyakorlatilag összekacsintott a romok felett, és paktumokkal osztozkodott. Aztán lett, ami lett, öt esztendeig tartott a világszintű vérontás. Gazdaságilag is hamarosan érezni fogjuk a következményeket. Akár mai szövetségesek is egymás ellen fordulhatnak. De bekövetkezhet egy hirtelen végkifejlet, ha eluralkodik rajtunk, mindenkin a józan ész. Addig is azonban jó lesz figyelni egymásra, a legszűkebb környezetre, a kultúra, a műveltség és a hit vektoraira. Nem úgy, mintha mi sem történne odakint, hanem úgy, hogy rend legyen idebent. Kell némi belső harmónia a világhuzatban, mert akkor könnyebben vesszük a ma még láthatatlan akadályokat.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!