Hirdetés

Államfőválasztás: Johannis és Dăncilă jutott a második fordulóba

HN-információ
Klaus Johannis jelenlegi államfő magabiztosan jutott az államfőválasztás második fordulójába, az első exit poll eredmények szerint a voksok 39 százalékát szerezte meg. A második helyért viszonylag szorosnak nevezhető csata alakult ki. Végül a PSD-s Viorica Dăncilă a szavazatok 22,5 százalékának besöprésével megelőzte az USR színeiben 16,4 százalékos eredményt produkáló Dan Barnát. A magyarok részvételi aránya ugyanakkor elmaradt az országos átlagtól. A nap folyamán végig tíz százalékkal volt alacsonyabb a részvétel a magyarlakta településeken, végül a hajrában hat százalék körülire csökkent a különbség, vélhetően a sikeres mozgósítás eredményeként. Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje az exit pollok szerint a szavazatok csaknem négy százalékát szerezte meg. A PSNews már a kora délutáni órákban exit poll adatokat szivárogtatott ki. Valahogy megszerezték az IRES közvélemény-kutató cég adatait. Ami a választási hajlandóságot illeti, kevesebben mentek el szavazni az idei államfőválasztáson, mint öt évvel ezelőtt. Országos szinten 47,66 százalékos volt a részvétel, ettől mintegy öt százalékkal maradt el a Hargita megyei átlag, a választók 42,32 százaléka ment el voksolni megyénkben. A nagyobb városok közül Csíkszeredában 45,71, Székelyudvarhelyen 38,51, Gyergyószentmiklóson 37,31, Maroshévízen 41,42, Bor­széken 47,37, Balánbányán 27,38, Székelykeresztúron 38,53 Szent­egyházán 35,27 százalékos volt a részvételi arány. A legtöbben a megye városai közül Tusnádfürdőn járultak az urnák elé, az 58,88 százalékos részvételi arány kiemelkedő a megye váro­sai között. A Központi Választási iroda statisztikai adatai szerint (BEC) Hargita megyében a városokban több mint 97 ezer, míg a falvakban mintegy 65 ezer ember ment el szavazni. A legmagasabb választási részvételt a gyilkostói szavazókörzetnél mérték, több mint 144 százalékos volt az átutazó turisták miatt. Kevés településen haladták meg az ötven százalékot Csíkszeredában több mint 16,5 ezren éltek demokratikus jogukkal. A választási jegyzékben szereplő, Csíkszereda környéki települések közül Farkaspallón regisztrálták a legnagyobb részvételi arányt, a választásra jogosultak több mint 89 százaléka ment el szavazni. De az ötvenszázalékos részvételi arányt meg­haladta Csíkrákos, Csíkmadaras, Csíkvacsárcsi, Egerszék, Menaságújfalu, Jenőfalva és Karcfalva is. Udvarhelyszéken valamivel több mint 100 ezer szavazatra jogosult személyt vártak ma a 130 szavazókörzet valamelyikébe, hogy leadja voksát az elnökválaszatáson. Székely­udvarhelyen 31 446 személy neve szerepelt a választói névjegyzékben, a városban 15 szavazókörzetet állítottak fel, a szavazati joggal rendelkező lakosok az előző választásokon megszokott, lakhelyük szerinti szavazókörben adhatták le voksukat. Székelyudvarhely a megyei átlaghoz képest is gyengébben teljesített, 20.30 órakor, urnazárás előtt fél órával épphogy elérte a 12 000-et a választáson részt vevő állampolgárok száma, ez 39 százalék körüli részvételi arányt jelent. A Központi Választási Iroda adatai szerint legnagyobb arányban a 45–64 év közöttiek érezték kötelességüknek felkeresni a lakhelyük szerinti szavazókörzetet, és a nők a nap folyamán majdnem végig aktívabbak voltak. A statisztikák szerint a legfiatalabb korosztályt érdekelte a legkevésbé az elnökválasztás. A térségben akadt település, ahol a választópolgárok több mint fele élt szavazati jogával tegnap. Ilyen volt többek között Városfalva, Fenyéd, Dobó, Muzsna, Malomfalva, Kisgalambfalva és Siklód is. Gyergyószéken pedig csak Gyergyóremetén haladta meg a részvétel az ötvenszázalékos arányt. Akadt szabálysértés is bőven A választások napján sok szabálysértésről érkezett bejelentés. Vasárnap kora estig 146 esetleges választási szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett, de ezekből több mint 70 megalapozatlannak bizonyult – számolt be Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. Dajbog közölte, a legtöbb bejelentés Dolj megyéből érkezett (18); Bukarestből 15, Giurgiu megyéből 13, Argeş megyéből 9, Dâmboviţa és Vrancea megyéből 8-8 esetben figyelmeztették a hatóságokat a választási szabályzat esetleges áthágására. „Az Argeş megyei rendőrök bűnvádi eljárást indítottak a választók megvesztegetése miatt, miután felfedeztek egy személyekkel teli kisbuszt, amely egyik szavazókörzet felé tartott a választókkal” – szögezte le Dajbog. Hozzáfűzte, a hatóságok több olyan személy ellen is vizsgálódnak, akik feltöltötték a Facebook-oldalukra a szavazólapról készített fotót. A Dolj megyei rendőrök szintén bűnvádi eljárást indítottak okirat-hamisítás és a szavazáshoz való jog megakadályozása miatt, miután egy választási iroda tagja a mozgóurnát elvitte egy 74 éves öregasszonyhoz, hogy az voksolhasson, de a pecsétet ő maga ütötte rá a szavazólapra, és az asszony férje írta alá felesége nevében a szavazólistát. Suceava megyében is vizsgálat indult, mivel az egyik választási iroda tagjai a belügyminisztériumi képviselők nélkül vitték el a mozgóurnát, és ugyanez a dolog megtörtént Vaslui megyében is, mondta még el. Sokan szavaztak külföldön Minden korábbinál többen szavaztak külföldön az elnökválasztáson: a külföldi választókörökben és levélben leadott voksok száma bukaresti idő szerint vasárnap 15 óra 40 perckor meghaladta a félmilliót. A legutóbbi, 2014-es elnökválasztás második fordulójában csaknem 380 ezren, a májusi európai parlamenti választáson és korrupcióellenes népszavazáson 375 ezer román állampolgár szavazott külföldön. Mindkét esetben hatalmas torlódás alakult ki több nyugat-európai külképviseletnél, ahol órákig álltak sorban a külföldön dolgozó román vendégmunkások, és sokan így sem élhettek urnazárásig választójogukkal. A mostani rekordmagas külföldi részvétel részint annak tudható be, hogy – az újabb botrányt elkerülendő – a parlament külön törvényben könnyítette meg a szavazást a csaknem négymilliós román diaszpóra számára. A levélvoksolást kiterjesztették az elnökválasztásra is, a külföldi választókörök számát megduplázták, nyitvatartásukat az egész hétvégére kiterjesztették, így a külföldön tartózkodó román állampolgároknak három nap állt rendelkezésükre – péntek déltől vasárnap estig –, hogy éljenek választójogukkal.

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!