Áldással indultak el a csőszök

Népviseletben a csőszök. Büszke fiatalok | Fotó: Demeter Sándor Loránd

Székelyderzsben unitárius istentisztelettel indítják el az őszi betakarítást ünneplő mulatságot. Megtudtuk, az UNESCO világörökségi listán szereplő egyetlen székelyföldi helyszínen, a derzsi műemlék templomban már csak előjelentkezéssel fogadnak turistákat ebben az időszakban, de a helyiek annál inkább őrzik a hagyományokat a hidegebb időjárás beköszöntével is. Idén tizenegy pár indította a templomban a szüreti mulatságot a megyehatáron.

Maros megye határán, az egyetlen olyan romániai magyar műemlék épületben gyülekeztek szombaton reggel a székelyderzsi csőszök, amely az UNESCO világörökség része. Az unitárius vártemplom lelkésze, Demeter Sándor Loránd elmondta, a helyi fiatalokkal közösen döntöttek úgy alig három évvel ezelőtt, hogy a hagyományos szüreti felvonulást rendhagyó istentisztelettel indítják. A lelkész szerint a környéken nincs hagyománya a reggeli áldásnak, tudomása szerint csak Székelyderzsben, a Kárpát-medence egyik kivételes műemlék templomában szokás, hogy a fiatal, népviseletbe öltözött felvonulók Isten áldását kérik a mulatság előtt.
– Kányádban, Dályában biztosan nem így van, igazából nálunk is egy újszerű ötlet, a fiatalokkal közösen döntöttünk úgy, hogy kaput nyitunk egy új hagyomány teremtésére – részletezte Demeter Sándor Loránd, hogy a Kárpát-medence egyetlen, teljes egészében látható Szent László- legendaábrázolását magának tudó templomban igyekeznek új hagyományokat teremteni, helyi élettel megtölteni az idegenek számára is nyitott műemlék épületet.

Fotó: Demeter Sándor Loránd

A lelkipásztor és a Székely­derzsi Unitárius Egyházközség feladata a turisták és érdeklődők fogadása. Megtudtuk: három pe­rió­dusban lehet látogatni a világörökségi listán szereplő egyetlen székelyföldi épületet. A hivatalos tájékoztató szerint július és augusztus között tart a szezon, ebben az időszakban keddtől vasárnapig tíz–tizennyolc óra között, magyar, román és angol nyelvű idegenvezetői lehetőséggel látogatható a templom. Viszont szeptembertől november elsejéig már csak előzetes bejelentkezéssel, valamint idegenvezetés nélkül kereshető fel a műemlék – hasonlóan az előszezonhoz, ami áprilistől július elejéig tart. Demeter Sándor Loránd szerint a Derzsbe látogató turisták számára igyekeznek olyan programcsomagot biztosítani, amely által megismerhetik a templom, valamint a falu hagyományait és kultúráját: az unitárius templomban mai napig megőrizték azt a szokást, hogy a lakosok igény szerint a templom egyik bástyájában, a közös tárolóhelyiségben tartják a szalonnáikat. Megtudtuk, az odalátogatóknak időszakosan, kizárólag a szezonban lehetőségük van a helyi gasztronómia megismerésére, szalonnakóstolásra is, viszont Demeter kiemelte, szep­tembertől, a jelenlegi időszakban már nincs erre lehetőség, csak néhány csoport, előre bejelentkező csapat kedvéért tesznek kivételt.
A turisták számára vonzó műemlék épületben rendszeresen tartanak unitárius istentiszteleteket, ezért a csőszök évi egy alkalommal igényelt szombati alkalma csak megerősíti, hogy a látványos épület elsődlegesen a helyiek „mindennapi” használatában áll, a régi és új hagyományokat egyaránt szolgálja.

Demeter Adél-Hajnalka

: an accessible web community