Hirdetés

Aktívan tevékenykedik a Forrásközpont

HN-információ
A Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igyekszik ebben a kritikusnak mondható időszakban is vállalt szolgálatához híven a kultúrát népszerűsíteni és minél inkább elérhetővé tenni – számolt be lapunknak Bartalis Izabella intézményvezető. Kőrispataki locsolóversekhez is hozzájutnak az érdeklődők. Gyöngyszemek Amint fogalmazott, a közösségnek, a jelenleg otthonukba kényszerült tagjainak szeretnének segíteni azáltal, hogy színes programot kínálnak a kultúrát szeretők számára a honlapjukon (www.hagyomany.ro), a Facebook-oldalon (facebook.com/hagyomanyorzokozpont), illetve az Instagramon (www.instagram.com/hagyomanyorzesiforraskozpont). – 2015-től kezdődően intézményünk Hargita Megye Tanácsával közösen dokumentumfilmek elkészítésére írt ki pályázatokat. Az így összegyűlt gyűjteményünkből minden héten két filmet teszünk elérhetővé intézményünk YouTube csatornáján – hívta fel a figyelmet Bartalis Izabella az általuk közzétett filmek megtekintésének lehetőségére. Az elmúlt időszakban székelyföldi filmrendezők – Fábián Andor: Fel a Kalappal!, valamint Elaludtam bajuszomat… című filmjei; Fábián Kornélia és Farkas Antal: Teremtőkéz című dokumentumfilmje; Daczó Katalin: A völgy hangja, valamint Bíró Levente: A tojásíró – alkotásait láthatták. A filmek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy több mint ezernyolcszázan tekintették meg. P. Buzogány Árpád, az intézmény munkatársa a helyzetre való tekintettel felajánlotta a Trombita szól a jégen, még nyomtatott formában meg nem jelent gyermekverseket tartalmazó kötetét a gyerekek és pedagógusok számára. A kötetből mindennap egy verset közölnek zenés-képes összeállítás formájában a Facebook-oldalukon. Nézettsége meghaladja a hatezerhétszázat. A húsvéti időszakban P. Buzogány Árpád által gyűjtött kőrispataki locsolóverseket közöltek, amelynek közel háromezer megtekintője volt. A Megyeháza Galériába április másodikára tervezett Világnak fordulás, régi idők elmúlása című archív fotókiállítás anyagát elérhetővé tették honlapjukon és Facebook-oldalunkon. Az anyagot Balázs Ödön állította össze. A 2007–2013 között megjelent Örökségünk című tudománynépszerűsítő folyóiratból közöltek húsvéti vonatkozású gyűjtéseket, cikkeket, igyekezvén így a köztudatba visszahozni a létét, a népszerűségét, hiszen még mindig található az intézmény székhelyén ezekből a lapszámokból. – Kötelességünknek érezzük, hogy a közönségünket folyamatosan értesítsük a COVID-19 járvány helyzetével kapcsolatosan, viszont igyekszünk az amúgy is sok negatív inger helyett hangsúlyt fektetni a kultúrára és annak a személyiségfejlesztő, identitásmegőrző, valamint közösségépítő jellegére – fogalmazott Bartalis Izabella intézményvezető.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!