Hirdetés

Akit nehéz lenyűgözni

HN-információ
Nem hittem, hogy a karantén meg fogja változtatni az embereket, főleg nem azt, hogy jó irányba történhet ez a változás. Inkább csak megdöbbentett az a tény, hogy még mindig ilyen a hozzáállásunk, a gondolkodásunk, s hogy talán a bezártság időszaka rátett erre a negatív beállítódásra még egy lapáttal. Számomra mégis üdítően hat, hogy újra terepre mehetek, emberek közé új ismereteket, tapasztalásokat szerezni, hiszen ez mindig feltölt és megerősít abban, hogy érdemes a jóra és az építő dolgokra fókuszálni. Ugyanakkor azt is látom, érzem, hogy nem könnyű a visszarendeződés időszaka, sem anyagi, sem lelki tekintetben, hiszen a bizonytalanság mindenkit megvisel. Szinte a sötétben tapogatózva próbálja mindenki felvenni a hétköznapok fonalát, közben látva, hogy semmi sem ugyanolyan, ami szorongással és félelemmel tölt el. Mindeközben mégis marad időnk arra, hogy mások megvalósításait kétkedve nézzük, esetenként ki is kacagjuk újításait, ötleteit. Ismerősömnek meséltem a minap lelkesen egy kutató új ötletéről és annak gyakorlatba ültetéséről, mire ő nagyon határozottan butaságnak nevezte azt, még az én lelkesedésemet is kritizálva… Mert aki manapság valami új dologba kezd, az túlzottan optimista, aki pedig lelkesedik és örül valaminek, az naiv – indokolta meg viselkedését az illető. Mosolyogva köszöntem el tőle, egyedül hagyva őt negatív gondolataival, de bizakodva, hogy egyszer talán megérti, miért fontos életben tartani a reményt, miért szükséges új dolgokba kezdeni és hinni valamiben még a legnehezebb időkben is. Sajnos, a vírus által feladott leckét nem igazán sikerült elsajátítanunk… egymásra figyelni és a másik sikereinek örülni olyan elfoglaltság lenne, amely minket is előbbre vinne mindennapi dolgainkban, megadva a lehetőséget a fejlődésre, az új felismerésére. Fontos lenne, hogy érezzük, mekkora szükség van azokra, akik alkotnak, felfedeznek, megnevettetnek, elgondolkodtatnak… akik le tudnak nyűgözni, még úgy is, hogy nekik sem felhőtlenek a mindennapok.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!