Hirdetés

Akcióban a Szuperanyuk

HN-információ
Sikeres rendezvénysorozaton van túl a Bögöz községben néhány hónappal ezelőtt megalakult Szuperanyu közösség. Öt településen szerveztek kézműves-foglalkozásokat, ami nagy népszerűségnek örvendett mind a szülők, mind a gyerekek körében. A kisgyermekes szülők által létrehozott, a közösségi oldalon toborzott Szuperanyu közösség megalakulásuk után azonnal felmérte, mire lenne igény a községben. Mivel a középpontban a gyerekek állnak, nem volt kérdés, hogy mire fektetik a hangsúlyt a meleg nyári napokon: először egy nagy közös táborozást szerettek volna szervezni, de végül öt településen tartották meg a jó hangulatú kézműves-foglalkozásokat, hogy azok a gyerekek is részt vehessenek, akiket szüleik nem tudnak utaztatni. A szervezők a gyerekekkel együtt sok-sok pozitív és közösségerősítő megtapasztaláson vannak túl. Az elmúlt hetekben a Szuperanyu közösség öt településen – Bétában, Dobóban-Vágásban, Magyarosban, Agyagfalván és Bögözben szervezte meg a kézművesnapot, és ahhoz képest, hogy nincs sok tapasztalatuk szervezés terén, sőt, mindent saját zsebből álltak, igen gazdag és tartalmas programot hoztak össze – mondta Csomor Emőke pedagógus, aki anyukaként kapcsolódott be a rendezvény szervezésébe. Minden gyerek, a kicsitől a nagyobbakig megtalálta a számára megfelelő elfoglaltságot: volt arcfestés, csillámtetkó-készítés, akadálypálya, társasjátékok, origami, karkötőkészítés, gyertyaöntés, fűszersókészítés, tánc-zene, kifestős, kulcstartókészítés. – Minden anyuka felvállalt egy általa irányított tevékenységet, sokan otthon is készültek, gyakoroltak, hogy meg tudjanak felelni az elvárásoknak. Egyik anyuka például otthon, saját gyerekein gyakorolta az arcfestést. Azért tudott ilyen sikeresen zárulni ez a rendezvénysorozat, mert nagyon lelkesek voltak az anyukák, és olyan szívből jövő programkínálatot tudtak letenni, ami vonzó volt a gyerekeknek – mondta Emőke. A rendezvénysorozat több mint kétszáz gyereket mozgatott meg, Bögözben és Agyagfalván több mint ötven-ötven gyerek vett részt egyszerre a foglalkozásokon. – Jó tapasztalat volt számunkra, bebizonyosodott, hogy lehet és kell is közösségi eseményeket szervezni, a helyiek szívesen vesznek részt, ha megszólítjuk őket – vélik a szervezők. Szeptemberben ruhavásárral folytatódnak a programok, de terveik között szerepel különféle előadások megszervezése vagy olyan előadók meghívása a településre, akik a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésköröket dolgozzák fel. Egy vagány anyukás közösség van kialakulóban, amelynek tagjai szívesen töltik együtt az időt, tervezgetik a jövőt a községben. A Szuperanyu nyitott közösség, szívesen fogadják a Bögöz községben élő, szuper ötletekkel előrukkoló édesanyákat.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!