A közösségi oldalak tematikus csoportjai szinte felrobbannak a sok kérdéstől: mit vegyek neki ajándékba? Bérmálkozások, elsőáldozások, majd ballagások követik egymást az évnek ebben az időszakában, és valljuk be, egyre nehezebb ajándékot választani a gyerekeknek, tiniknek, fi atal felnőtteknek. Mert ami „bejött” egy évtizeddel ezelőtt vagy „a mi időnkben”, az már lejárt lemez, hiszen olyan kort élünk, amikor soha semmiből nem elég; mindenből nagyobb, szebb, jobb kell, s a tempót szinte lehetetlen tartani. De mivel is, kivel is versenyzünk? Hosszú évtizedekig az elsőáldozó gyermek karórát kapott, a bérmálkozó apró ajándékot és közös ebédet a keresztszülőkkel, a ballagó egy szerényebb összeget, a lányok szigorúan stafírungnakvalót. Ma már ez nem elég, de ha valaki mégis tartaná magát a régimódi ajándékozási etiketthez, tetézi azt egy jókora pénzösszeggel is, hadd kerekedjen a rokonság szeme. Egyáltalán nem a fejlődés és a tengernyi lehetőség kihasználása ellen kardoskodom: tisztában vagyok vele, hogy nagyot fordult a világ, szinte bármi megvehető, kipróbálható, elérhető, és ez új távlatokat ad az ajándékozásnak is. Adhatunk élményt, amit soha nem felejt el, kínálhatunk nagyobbacska összeget tanulmányai fedezésére, megvehetjük neki a legújabb típusú okostelefont, vagy – miért is ne – egy autót is. És elgondolkodhatunk  tána: nagyobb teljesítményre sarkallta az ajándéközön, vagy fásult tekintettel pásztázza a sok holmit, s keres valami igazit közöttük, valamit, amitől igazán meglepett, hálás tud lenni? Ha visszagondolok a fent említett eseményekre saját életemben, alig tudok felidézni egy-egy ajándéktárgyat… Akkor még nem volt divat „élményt” ajándékozni, de az élmény maga volt a jeles napra való készülődés a rokonsággal, szomszédokkal, barátokkal, a közös időtöltés, amiben az volt a különleges, hogy együtt voltunk, nem siettünk sehová, megadtuk a módját az ünneplésnek, az együtt töltött óráknak. A házi fi nomságok készítése közben volt idő beszélgetni, tanulni az idősektől, ismerkedni a rég nem látott unokatestvérekkel, s megérezni az összetartozás erejét. Talán patetikusnak tűnik, és túlságosan nosztalgikusnak, hiszen napjainkban kivitelezhetetlen: kevésnek gondoljuk, cikinek, idejétmúltnak. Mert ha le is ülünk egy kis időt együtt tölteni, kell még valami mellé: egy drága ajándék például, mert mégiscsak más világ van most. S nem is illik olyan sokáig maradni, hiszen amúgy is van ezernyi tennivaló, nem lehet egy teljes napot odaszánni; az ajándék majd pótolja az ünnepeltet – gondoljuk. Pedig…

Boncina-Székely Szidónia