Hirdetés

Adományt adtak át a csíksomlyói tűzkárosultaknak

HN-információ

Újabb adományokat adtak át a csík­somlyói tűzkárosultak számára a magyar kormány képviselői tegnap Csíkszeredában. Az egészségügyi fogyóanyagokból álló szállítmányt kor­mány­határozat alapján állították össze úgy, hogy figyelembe vették a Caritas és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kéréseit. A sajtótájékoztatón elhangzott: nemcsak a megélhetésüket könnyítő eszközökkel igyekeznek támogatni a szegény sorsban élőket, hanem elősegítenék a társadalmi integrációjukat is.  


Tegnap a Gyulafehérvári Caritas meghívására a magyarországi belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért és esélyteremtésért felelős főmunkatársai látogattak Csíkszeredába, az Erőss Zsolt Arénában tájékozódtak a károsultak helyzetéről. Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója a helyszínen adták át a csomagokat. Az eseményen részt vettek a Hargita megyei és a csíkszeredai önkormányzatok vezetői is. A két kisbusznyi segélyszállítmány főként egészségügyi fogyóanyagokból állt.
– Jó tudni, hogy krízis idején a magyar közösség tud együtt gondolkodni és cselekedni. Célunk az, hogy a mélyszegénységben élők felzárkózhassanak. Ehhez kapunk támogatást a magyar államtól, nemcsak fizikai eszközök terén, de tudásban is – fejezte ki köszönetét Korodi Attila polgármester. 
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is köszönetet mondott. Nehéz helyzetben jó, ha van szövetséges és tudás – fogalmazott. 
– Mindannyian tudjuk, hogy a szegénységgel nemigen foglalkoznak országos szinten, de akár itt a városban és a megyében sem. Az nem megoldás, ha szőnyeg alá söpörjük a gondokat. Hosszú távban kell gondolkodni, és úgy vélem, jó, hogy van kipróbált és használható tudás, amit alkalmazhatunk – fűzte hozzá a megyeelnök. 
Langerné Victor Katalin, helyettes államtitkár kiemelte: az anyagiak mellett tudást és együttérzést is hoztak magukkal. Hozzátette: Magyarországon tíz évvel ezelőtt kezdetét vette a roma- és kisebbségi problémák feltárása, megoldása.
– A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy magyar emberek tesznek magyar emberekért. Segíteni rosszul is lehet, így olyan adományt akartunk hozni, amelyre valóban szükség van. A csomagok egy részében találhatók orvosi ellátásra alkalmas eszközök, a másik részét iskolai felszerelések, higiéniai és kisgyerekek ellátására alkalmas holmik teszik ki – fűzte hozzá Langerné Victor Katalin. Hangsúlyozta: a magyarországi felzárkóztatási program sikeresnek bizonyult, melyet a szegénységi mutatók javulása is bizonyít. Mint részletezte: ehhez hozzátartozik az egészségügyi ellátás, lakhatás, oktatás, gyereknevelés és kultúra. 
Zárásként Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta: munkájuk során sok más intézmény támogatását is magukénak tudják. Így bizonyos számukra, hogy helyi és regionális szinten is van, akire számíthatnak. A sajtóeseményt követően az államtitkár-helyettes, a városháza, a megyei önkormányzat, valamint a Caritas vezetői egyeztettek a további, lehetséges megoldásokról. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!