Hirdetés

Adócsökkentési lehetőség

HN-információ
Köztudott, hogy országszerte jelentős károkat okozott az aszályos időjárás. Ugyanakkor azonban ilyen és ehhez hasonló a maga nemében természeti csapásnak is minősíthető esetekben az Adótörvénykönyv 73. szakaszának értelmében lehetőség van az adócsökkentésre. Nevezetesen azon magánszemélyek esetében, akik jövedelmet realizálnak olyan mezőgazdasági tevékenységekből, amelyeknél azt a jövedelmet a jövedelmi normák alapján állapítják meg. A Hivatalos Közlöny szeptember 9-i számában megjelent 2015/224-es rendeletével az Országos Adóügynökség elnöke jóváhagyta a szóban forgó jövedelmi normák lecsökkentésére vonatkozó eljárást. Hangsúlyozandó, azokat érinti ez a rendelet, akik esetében a megművelt mezőgazdasági területnek több mint 30 százalékán következett be kár. Az adófizetőnek viszont egy kérést kell benyújtania, amelynek formanyomtatványát a minap megjelent rendelet 2-es számú melléklete tartalmazza, azt annál a területi-közigazgatási egységnél kell beiktatni, ahol bekövetkezett az esemény, azaz az aszálykár. Ami után sor kerül a kár megállapítására és a veszteség felértékelésére, kibocsátásra kerül egy jegyzőkönyv. Ennek a jegyzőkönyvnek két példányát kiközlik a kárvallott adófizetőnek. Annak birtokában az érintett magánszemély benyújtja a jövedelmi normák alapján megállapított mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem lecsökkentésére vonatkozó kérést, ahhoz mellékelve a már említett jegyzőkönyvet. Ezt a kérést ahhoz az adóhatósághoz kell benyújtani, amely területi illetékességébe tartozik az érintett magánszemély lakhelye.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!