A zöld pénztárca siratása

daczo denesTíz napja búcsút intettem a pénztárcámnak. Nem kelt lába, de úgy tűnik, bottal üthetem a nyomát megtalálójának. Ahol felejtettem, ott nem találtam. Ráadásul tudom, hol és mikor maradt el. Szakadtan, de még használhatóan. Pénztelenül, de nem üresen. Iratokkal volt teletömve. Szakad az eső, nő a fű. A zöld pénztárca fölött azóta összesimulhattak a fűszálak. Az iratok műanyagból készültek, nem áznak el. Szerencse? – de mit ér a plasztik valahol ottfeledve?
Amikor elhagytam, nem voltam elázva, de mégis csak másnap reggel eszméltem arra, hogy hiányoznak. Eredménytelenül kerestem. Aztán próbáltam visszaforgatni a filmet, mi történt, hol maradhatott. Eszembe jutott, ahogyan az ajtónyitás előtt végigkérdik: a szemüveged, a telefonod, a táskád… Becsületes leltárt készíttettek velem. Környezetem tudja, biztosabb ezt tenni, mert ha nem, hívatlanul is visszatérek: a táskáért, a telefonért, a szemüvegért. Aztán kerestem az autóban, ott sem találtam. A film visszaforgatásában visszajutottam a megfelelő filmkockáig. A Kalász negyedi temető parkolójában maradt a zsák, benne a pénztárcával, a fényképezőgéppel, egy hangrögzítővel. Aztán jött a keresgélés a helyszínen, aztán egyre nagyobb körben. Mindvégig azzal a reménnyel, hogy előbb-utóbb csak megszólal a telefon, jelentkezik a becsületes megtaláló, de nem hívtak. Aztán posztoltam a Facebookra, a sok-sok megosztás nem vezetett eredményre. A 48. órában a rádiós kolléga segítségét kértem. Sokan hallhatták a történteket. Az utcán járva, több autóból is kiszólt a sofőr, érdeklődve: megvan a hátizsák?
240 óra telt el azóta. Ma már nem keresem az egész zsákot, csak a zöld pénztárcát. A tartalma alapján arra gondoltam, nem nehéz visszajuttatni, több névjegykártyám volt benne telefonszámmal, a személyin ott a lakcím. A fénykép is rajta van, ez alapján is beazonosítható lennék. Igaz, ott még nem égett a képem…

Daczó Dénes