Hirdetés

A ZeneSzereda negyedik koncertje: Dalok a szabadságharc korából

HN-információ
Koncertet tartott tegnap a Role zenekar a volt szakszervezeti művelődési házban, vendégfellépő Antal Tibor népdalénekes volt. Az esemény a ZeneSzereda rendezvénysorozat része, ez volt az eddigi negyedik koncert. Az előadott dalok a szabadságharc korából származnak. A koncert különlegessége, hogy Antal Tibor, a Gyimesvölgye Férfikórus vezetője is fellépett a Role zenekar mellett: mivel nemrég emlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire, ezért abból a korból származó katona- és népdalokat adtak elő. „Több, mint 170 év választ el bennünket 1848 hőseitől, de az általuk képviselt szabadságvágy ma is él minden magyar emberben. Zenei kultúránkban külön fejezetet jelent az e kort idéző dalok sokasága, amelyek megéneklik a csatákat, a vezetőket, megsiratják az elesetteket” – olvasható a Facebookon is meghirdetett esemény leírásában. A dalokat újszerű értelmezésben adták elő. Bodor Emese, a Role zenekar énekese a koncert előtt elmondta: a ZeneSzereda rendezvénysorozat Csíkszereda könnyűzenei életét hivatott felélénkíteni. Hozzátette, természetesen figyelembe veszik és tiszteletben tartják az érvényben lévő járványügyi szabályokat. Közölte, az év első felében számos koncertet szerveznek, szerdánként, havonta egy-két alkalommal, a csíkszeredai volt szakszervezeti művelődési házban. Mint mondta, könnyűzenét játszó zenekarok lépnek fel, köztük feltörekvő, bemutatkozni vágyó együttesek, amelyeknek az utóbbi időszakban nem volt lehetőségük találkozni a közönséggel, nem tudtak koncertezni. Úgy véli, hogy az egészségünk megőrzésében, és főleg a lelkünk ápolásában fontos szerepet játszik a zene, ezért tartják fontosnak a ZeneSzeredát. Nagy Tivadar gitáros szavai szerint különleges élmény volt ez a koncert számukra: ‒ Nekünk a zene az élet, és az elmúlt esztendőben nem sokat éltünk – mondta az együttes frontembere, gitáros. A szakszervezetek művelődési házának nézőterén ‒ a járványügyi korlátozások miatt ‒ az ülőhelyeknek közel felét foglalták el a nézők, kicsik és nagyok egyaránt érdeklődtek az esemény iránt. A szervezők az ADI Pro Cultura Siculi, az Agora Alapítvány voltak. A nézőtér és a színpad levegőjét ózongenerátorral fertőtlenítették, s berendezést a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította az intézménynek.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!