A volt egészségügyi miniszter a PNL-t támadta a halálozási statisztikák miatt

Florin Cîţu miniszterelnököt és a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) támadta pénteki sajtóértekezletén Vlad Voiculescu, az USR-PLUS pártszövetség két napja menesztett volt egészségügyi minisztere, azt sugallva, hogy valótlan adatokat közölnek a koronavírusban elhunytak számáról, és felelősséggel tartoznak a járvány legnagyobb „rablásáért”, amelyet az egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó Unifarm állami vállalatnál követtek el.

Voiculescu az őt leváltó, az egészségügyi tárca vezetését ügyvivőként átvevő miniszterelnök tennivalói közé sorolta ezeknek a gyanús ügyeknek a tisztázását, amelyeket elmondása szerint a tavalyi PNL-kormánytól örökölt. Az USR-PLUS politikusa azt mondta: nem akar számokkal dobálózni, mert leváltása megakadályozta a helyzet alapos dokumentálását, de az első vizsgálatok arra utalnak, hogy a tavalyi PNL-kormány által bevezetett módszertan miatt jelentős eltérések vannak a Covid-kórházi elhalálozásokról szóló jelentések és a valós számok között.

A korrupcióellenes ügyészség tavaly vádat emelt az Unifarm vezérigazgatója ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának 250 ezer járványügyi védőfelszerelés és hárommillió egészségügyi maszk beszerzése során.

Voiculescu szerint Cîţu politikai karrierje érdekében, ok nélkül menesztette őt, „az ország első számú járványügyi szakemberévé vált”, és olyan dolgokról döntött, amelyekről nem voltak szakmai ismeretei, ráadásul anélkül, hogy a minisztérium szakembereivel konzultált volna. A leváltott miniszter szerint nincs olyan része az egészségügyi rendszernek, amely politikamentes lenne, a közérdek és szakmaiság előtérbe helyezését célzó rövid mandátuma a „mentalitások harcával” telt, menesztését pedig annak tulajdonította, hogy „magára haragította a rendszert”.

A PNL szerint Voiculescu sértődöttsége és csalódottsága miatt „ellenzékbe vonult”, vádaskodásai alaptalanok, vagy olyan problémákat fednek fel, amelyeket neki kellett volna miniszterként megoldani.

Bukarestben azt követően alakult ki koalíciós válság, hogy a kormányfő a koalíciós partner hozzájárulása nélkül váltotta le az USR-PLUS által jelölt egészségügyi minisztert, miután a tárca előző napon tudta nélkül módosította a települések vesztegzár alá helyezésének feltételeit. Az USR-PLUS bejelentette, hogy megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől, és arról szeretne egyezteti a PNL-vel és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), hogy Cîţu nélkül folytassák a közös kormányzást.

HN-információ