Hirdetés

A vendéglátósokat támogató törvényt fogadtak el a képviselőházban

HN-információ
A képviselőház plénuma megszavazta, annak a sürgősségi kormányrendeletnek az elfogadását, amely a koronavírus-járvány által érintett vállalkozásokat hivatott segíteni turizmus és a vendéglátás területén. Kolcsár Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselje elmondta, a pénzügyi támogatásokat szabályzó rendeletet úgy módosították Miklós Zoltán Kovászna megyei képviselővel közösen a parlament alsóházának szakbizottságában, hogy a támogatásokból a vállalkozásoknak adják meg a lehetőséget arra, hogy az elmaradott pénzügyi kötelezettségeiket törleszthessék. A Maros megyei törvényhozó kifejtette, hogy a szerdán elfogadott törvény mentőöv mindazoknak a vállalkozásoknak, amelyeket súlyosan érintett a koronavírus-járvány gazdaságilag, továbbá rámutatott egy újabb általa kidolgozott módosításra, amely értelmében az állam által támogatott vállalkozások csak félév vagy egy év között kell az első kifizetést követően kötelezően működjenek. „Az állam által nyújtott támogatás értéke maximum a 2019-2020-as forgalom-különbségének a húsz százaléka.  Ez egy rég várt pénzügyi támogatás a HORECA-soknak, azonban túl szigorú szabályok vonatkoztak a haszonélvező cégekre, ezért úgy módosítottuk az előírást, hogy ne két évig, hanem félévtől egy évig kell fenntartaniuk és működtetniük vállalkozásukat az első kifizetéstől számítva”. Kolcsár Károly rámutatott arra is, hogy szintén az RMDSZ hozzájárulásával, törölték a jogszabályból azt a méltánytalan az előírást, amely a jelentkezés függvényében hagyta volna jóvá a támogatást a vállalkozóknak. „Sikerült kiiktatnunk a méltánytalan elbírálási rendszert, amely jelentkezés sorrendjében állapította volna meg a haszonélvezőket. Ennek köszönhetően minden olyan vállalkozás részesülhet a támogatásában, amely megfelel a pályázati kiírásnak és teljes dokumentációt iktat” – fogalmazott a parlamenti képviselő, majd hozzátette, hogy várhatóan júniusban indul el az intézkedés.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!