Hirdetés

Videó - A tehetség ajándék, amelyet gondozni kell

HN-információ
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság több mint egy évtizede minden vakáció elején, különböző helyszíneken szervezi meg a Talentumnapokat. Idén Szépvízen tartották, és mintegy ötszáz gyerek volt jelen a jó hangulatú, családias tehetséggondozó eseményen. Szépvízen szervezte meg a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a 12. Talentumnapokat. A háromnapos rendezvény tegnap délelőtti megnyitóján Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, a rendezvény célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élő gyerekek megmutassák egymásnak, hogy miben tehetségesek. ‒ Fontos, hogy olyasmivel foglalkozzatok, ami örömet ad nektek. A Talentumnapokon lehetőségetek van egymásnak megmutatni, hogy ki miben jó, de a tehetség önmagában nem elég. Gyakorolni is kell – mondta Elekes Zoltán a fiataloknak. Tegnap délelőtt, amikor megérkeztünk, már gyülekeztek a gyermekek, nevelők és nevelőszülők a szépvízi kultúrotthon udvarán, ahol az Ápoló és Gondozó Központ munkatársai egy hatalmas bográcsban babgulyást készítettek, fánkot és kürtőskalácsot is sütöttek, szendvicsekkel kínálták a résztvevőket. Molnár Fülöp szociális munkás kérdésünkre válaszolva elmondta, nekik ez egyáltalán nem nagy feladat, hiszen ez is egyfajta gondozás, örömmel fogadták a gyermekeket és a munkatársakat, akik a megye minden szegletéből eljöttek, hogy találkozzanak társaikkal, együtt szórakozzanak. Mint megtudtuk, aznap az idősebb ‒ tizenéves ‒ gyermekeké volt a főszerep, ugyanis a kisebbek előző nap szerepelhettek. A rövid megnyitó után el is kezdődött a műsor. Voltak, akik táncoltak, rövid színjátékot adtak elő, énekeltek, de olyan fiatal is akadt, aki szavalt, más hegedült. Néhányan tánc közben meg-megbotlottak, és megtörtént, hogy a lámpaláz miatt elfelejtették a szöveget, de a gyermekek jókedvvel, mosolygósan szerepeltek a színpadon, és szemmel láthatóan élvezték, amit csinálnak. Elekes Zoltán szerint ez a rendezvény nem arról szól, hogy magas színvonalú előadásokat tartsanak a gyermekek, hanem arról, hogy bátran mutassák meg egymásnak, mi az, ami érdekli őket. Hozzátette, a szereplés nem kötelező, minden gyermekotthonban élő fiatal meghívást kap a rendezvényre, de csak az lép fel, aki akar. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a megyében jelenleg közel ezer gyermek él az állami gyermekgondozás rendszerében, és a Talentumnapokra mintegy ötszázan látogatnak el. A gyermekvédelmi rendszerben elhelyezett fiatalok műsora után még volt látni- és tennivaló: kedden, a kicsik napján, volt karatebemutató, falmászás, csoportos játékok, sportprogramok és légvár, illetve arcfestés is. A tegnapi műsor után többek között kézműves-foglalkozásokat is tartottak, de rendeztek minifoci-bajnokságot a gyermekvédelmi központok között, és végül bulival zárták a napot. A Talentumnapoknak azonban az is része, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai megmutatják egymásnak, hogy kinek mi a hobbija, ki miben tehetséges. Ez a rendezvény harmadik napján történik, ugyanakkor főzőversenyt, sütiversenyt is szerveznek. Elekes Zoltán érdeklődésünkre közölte, hogy ő is magával hozza gitárját, és fog zenélni, énekelni. Molnár Fülöp, a szépvízi Ápoló és Gondozó Központ munkatársa elmondása szerint ők egy rövid, vicces színjátékkal készültek. Elekes Zoltán rámutatott, főként civil szervezetek segítségével tudnak lehetőséget biztosítani a gyermekeknek, hogy gyakorolhassák a hobbijukat, a székelykeresztúri otthonban élő gyermekek például a Kerekudvar Közösségi Házba járnak zenélni. A Hargita Népe kérdésére Balázs Bence, a szépvízi gyermekotthon lakója elmondta, hogy ő minden évben részt vesz a Talentumnapokon. ‒ Szerintem az, hogy felléphetünk a színpadon, fejlődési lehetőség, mert össze tudjuk hasonlítani, hogy az előző évekhez képest hogyan változtunk – vélekedett. Egy fiatal lány, aki hegedült a színpadon, elmondta, hogy az első Talentumnapon nézőként vett részt, de amióta hegedülni tanul, mindig fellép. Hozzátette, hogy nevelőszülei mindenben segítik és bátorítják. ‒ Azért is jó itt lenni a Talentumnapokon, mert találkozhatunk azokkal, akiktől elszakított a sors. Csodálatos élmény újra látni őket, és megbeszélni, hogy kivel mi történt. Érzékeny pillanatok ezek. Szoktunk kapni talentumnapos pólót, és néha arra gondolok, hogy vajon hány gyermek könnye lehet ezeken a pólókon – tette hozzá végül.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!