Hirdetés

A tanárok vizsgája

HN-információ
Vizsgáztak a pedagógusok: azoknak a tanárjelölteknek, akik végleges helyet akarnak elfoglalni, legalább hetest kell írniuk, de a helyettesítői álláshoz elég az ötös. Hargita megyében 687 pedagógus jelentkezett a vizsgára, közülük 124-en frissen végeztek. A tanárjelölteknek négy óra állt rendelkezésükre, hogy megírják a dolgozatot. A fellebbezés utáni eredményeket 3-án közlik majd, ekkor tudják meg a tanárjelöltek, hogy mi lesz a sorsuk. Így szól a pedagógusok versenyvizsgájának összefoglalója számokban. Szerintem azonban nem lehet szó nélkül hagyni azt, amiről valóban szól a tanári versenyvizsga. Egyáltalán nincs rendben például az, hogy a versenyvizsgára készülő frissen végzett pedagógus ‒ aki ugye tisztában van a szakjának megfelelő legfontosabb pedagógiai szakirodalmakkal ‒ azzal szembesül, hogy az olvasmányi listán alig ismerős egy-két név és cím. Végül is az, aki épp államvizsgázott és záróvizsgázott, igazán képes lehet még arra, hogy több ezer oldal szakirodalmat bevágjon pár hét alatt, nem? Pedagógiai szempontból igencsak jelentéktelennek tűnik az, hogy milyen jó memóriája van egy tanárjelöltnek, hogy mennyi információt tud megjegyezni, majd rögtön elfelejteni a vizsga után. Mert a pedagógusok versenyvizsgája egyáltalán nem arra jó, hogy eldőljön, ki a jó tanár, és ki nem az. Nem. Az dől el, hogy négy óra alatt ki tud olyan válaszokat írni, amelyeket a javítóbizottság jónak ítél. Az nem számít, hogy milyen karaktere van az illető tanárjelöltnek: hogy alig tud megszólalni egy osztálynyi gyerek előtt, vagy éppen hogy nárcisztikus, vagy nem tud szót érteni a tanulókkal. Az sem számít, hogy milyen kiállása van a tanárjelöltnek ‒ mert vannak olyan tanárok, akik ha megjelennek valahol, a legzajosabb osztály is elhalkul ‒, és az sem, hogy képes-e arra, hogy felkeltse a diákok érdeklődését egy olyan téma vagy tantárgy iránt, ami nem áll közel a nebulókhoz. Mindenki nagyon jól tudja, hogy milyen a jó tanár, mert biztos vagyok benne, hogy a diákévek alatt mindenkinek volt legalább egy jó tanára. Az biztos, hogy az elméleti tudás nagyon fontos, de nem attól lesz jó tanár valaki, hogy sokat tud, hanem attól, hogy amit tud, azt jól adja át a diákoknak. A versenyvizsga pedig nem túl jó erre.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!