A sziklamászás ragályos

Sátrak a menedékház körül. Jó időben, jó társasággal Fotó: Molnár Andrea

Idén is megszervezték augusztus utolsó hétvégéjén a Lonely Rock nevű sziklamászó-fesztivált az Egyeskőnél, ahol teljesen kezdők is kipróbálhatták, hogy milyen érzés a magasban mászni. Egyedi hangulata van az eseménynek, hiszen az Egyeskő melletti menedékháznál a napsütésben, a tájat szemlélve az az érzése támad az embernek, hogy mindenre ráér, nincsenek fontos, azonnali teendői. Ott voltunk az idei sziklamászó-fesztiválon, mi is kipróbáltuk, milyen érzés a magasban mászni.

Balánbányáról két út vezet az Egyeskőhöz, és ahogyan mondani szokták, az egyik rövidebb, a másik hamarabb. Már péntek este sokan kimentek a hegyre, hogy elfoglalják szállásukat a menedékházban, vagy felhúzzák sátraikat a ház körül. A hangulatot megalapozta minden, ami egy táborozós estével jár: volt tábortűz, a rég nem látott ismerősök egymásra találtak, a túrazsákokból előkerültek a flaskák, késő este pedig csendes, fejhallgatós buli volt.

Még mindig kihívást jelent a hegymászóknak az Egyeskő                                                                    Fotó: Molnár Andrea

Túra, sziklamászás, boulder

Szombat reggelre benépesült a menedékház környéke, a résztvevők jógával kezdték a napot, és a ráérős reggelizés, kávézás után választani lehetett egy könnyed túra, sziklamászás vagy boulderezés ‒ kisebb magasságban, biztosítás nélküli mászás ‒ között. A túrázók az 1792 méter magasan lévő Nagyhagymás csúcsára mentek ki, ahova a menedékháztól rövid az út, és nem túl meredek. A sziklamászók több útvonalra is felvitték a kötelet, hogy egész nap lehessen mászni, a boulderezők pedig a forrás melletti sziklához indultak. Jó idő volt a nap nagy részében, de ahogyan az lenni szokott, a hegyen ez gyorsan megváltozott: hosszan tartó jeges eső tette próbára a sátrakat és hűtötte le a meleg nyári napot. Több sátor is beázott, és azok, akik a fenyőfákra felkötött függőágyakban akartak aludni éjjel, nem is reménykedtek abban, hogy csomagjaik szárazon megússzák. Az esőért, jégért és villámokért cserébe azonban szép látványban volt részük azoknak, akik kint voltak, mert miután a felhők elvonultak, kisütött a nap és szivárvány jelent meg az égen. Este tábortüzeket gyújtottak többen is, ahol megszáradtak az elázott hálózsákok, cipők, kabátok és függőágyak is. A fejhallgatós silent party ‒ csendes buli ‒ nem zavarta a menedékház gondnokait, a csillagos ég pedig lenyűgöző látvány volt.
Vasárnap ismét jógával kezdődött a nap, ezután még lehetett mászni, de sokan már pakoltak és indultak haza. Mivel előző nap a túrán vettünk részt, utána pedig az eső közbeszólt, ezért vasárnapra maradt a mászás, nem siettünk haza. Aznap is több, különböző nehézségű pálya közül lehetett választani, ahol kibiztosítva, kötéllel lehetett mászni.

Boulderezés kisebb sziklán. Kötél nélkül is lehet                                                                                 Fotó: Molnár Andrea

Kikapcsolódás és kihívás

Kérdésünkre, hogy ki miért szereti a sziklamászást, más-más válaszok érkeztek. Van, aki szerint az a jó ebben a sportban, hogy mászás közben semmilyen más gondolat nem jár az ember agyában, csak az, hogyan tud továbbmenni. Van, aki úgy fogalmazott, hogy ilyenkor csak te ‒ mármint a mászó ‒ és a szikla van, semmi más nem létezik. Mások a kihívást keresik, az új, ismeretlen útvonalakat, amelyeken sokáig próbálkozik a gyakorlott mászó is, hogy megtalálja azt a fogást és lépést, amivel tovább tud jutni egy olyan részen, amelyen látszólag nem lehet felmenni. A kezdők ebbe kóstolhatnak bele, ha kipróbálják a sziklamászást. Sokan megjegyezték, hogy ragályos szenvedély ez. Kipróbáltuk, valóban az. Mint kiderült, fel lehet menni kétszer ugyanazon az útvonalon úgy, hogy teljesen másnak tűnjön. A egészen kezdő sziklamászónak az is furcsa lehet, hogy egy hatalmas, nagy tömegű, olykor csúszós, máskor töredező valamin ‒ vagyis a sziklán ‒ kell keresni a fogásokat és lépéseket. Felfelé haladva az foglalja le a mászó gondolatait, hogy megkeresse a jó fogásokat ‒ a tapasztaltak szerint persze mindenhol vannak fogások ‒, és nem veszi észre, hogy milyen magasan van, csak amikor eléri az útvonal tetejét. Közben valaki lent biztosítja, hogy ha megcsúszik, ne essen le. Furcsa érzés szétnézni az Egyeskő oldaláról, olyan magasságból, ahol a hajnalmadár vagy a fecske fészkel, mert hiába tudja az ember lánya, hogy ki van biztosítva és nem eshet le, attól még a mélységtől való egészséges félelem utat tör magának. Eközben pedig a sok érzés között helyet kell szorítani a csodálkozásnak is, mert ritka szép látvány tárul a sziklamászók szeme elé.
Idén a Maki Climbing Sportegyesület szervezte az eseményt, és Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata, az Eco Tiny House, a SecoPlan Engineering Systems, a Pseudotsuga, a csíki és a balánbányai hegyimentők, illetve a Békás-szoros‒Nagyhagymás Nemzeti Park munkatársai is támogatták az esemény megrendezését. A Lonely Rock sziklamászó-fesztivál népszerűsége töretlen, hiszen idén is mintegy száz-százötvenen vettek részt. Akiktől megkérdeztük, hogy jönnének-e még, többnyire röviden csak ennyit válaszoltak: jövőre ugyanekkor, ugyanitt.

Sziklamászás az Egyeskőn. Kibiztosítva, kötéllel                                                                                   Fotó: Farkas Kinga

Péter Ágnes

: an accessible web community